Megfordult a széljárás az athéni tőzsdén. Miután a görög bankrészvények a hét első három napján elvesztették értékük majdnem kétharmadát (pontosan 63 százalékkal zuhantak), csütörtökön megjelentek a vevők, akik elég olcsónak tartották a papírokat ahhoz, hogy bevásároljanak belőlük - derült ki a Reuters jelentéséből. A tőzsdeindex némi esés után emelkedő pályára állt és 13 százalékos pluszban is volt.

A hegymenetet a hétfői, keddi és szerdai kereskedés egyik nagy vesztese, a National Bank of Greece vezette, amelynek részvényei 27 százalékkal drágultak a tőzsdezárásra. Az Attika Bank 23 százalékos, az Alpha Bank hétszázalékos profittal örvendeztette meg azokat, akik szerdán vettek a papírjaiból. A bankszektor indexe 17,8 százalékos pluszt hozott össze a nap végére.

Úgy tűnik, a piac megtalálta az egyensúlyát - állapította meg Takisz Zamanisz, a Beta Securities befektetési cég vezető kereskedője. A tőzsde vezető indexe 3,65 százalékkal emelkedett, a 25 blue chip közül csak egynek nem nőtt az értéke.

Az OTE távközlési szolgáltató annak ellenére drágult több mint öt százalékkal, hogy gyenge negyedéves jelentést tett közzé. Ezt ugyanis egy elbocsátási programhoz kapcsolódó végkielégítések okozták, ám a takarékoskodás a következő időszakban kifizetődő lehet.

Viszonylagos siker

További viszonylagos jó hír a görögöknek, hogy az athéni statisztikai hivatal szezonálisan kiigazított adatai szerint májusban 25 százalékra csökkent a munkanélküliség az áprilisi 25,6 százalékról. Ez a mutató 2013 szeptemberében érte el csúcsát 27,9 százalékkal. A friss adattal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy még a június végén bevezetett tőkekorlátozások előtti időszakot tükrözi, márpedig az átutalások megnehezítése súlyos gondokat okozott a görög cégeknek, amire elbocsátásokkal is reagálhattak.

Jönne, az IMF, ha...

Kérdés, ki örül annak Görögországban, hogy az IMF igazgatóságában igen erős a támogatottsága annak, hogy a Valutaalap kapcsolódjon be a harmadik segélyprogramba. Ezt Thomas Östros, a 24 fős igazgatóság egyik tagja árulta el a svéd Dagens Nyheter című lapnak. Ugyanakkor a nyáron és az ősszel még beszélgetnek arról, mit tegyenek, aztán döntenek.

Östros szerint elsősorban a görögöknek kell rendet tenniük a saját házuk táján, és ettől még messze vannak. A közszolgáltatások pazarlóan működnek, a gazdaságot ocsmány korrupció szennyezi és a nyugdíjrendszer drágább, mint más országokban. Szakértők szerint az IMF csak akkor kapcsolódik be a hitelprogramba, ha az eurótagállamok jelentősen könnyítik a görög adósságterheket, azaz legalábbis átütemezik kölcsöneiket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!