Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az észak-amerikai WTI kőolaj ára hordónként 61,70 dolláros szintnél elér egy úgynevezett kifulladási pontot - idézi a MarketWatch a matematikai módszerekkel dolgozó tőzsdei technikai elemzők megállapítását. Az ilyen árakra az a jellemző, hogy vagy áthalad rajtuk a piac, és akkor tovább folytatódik a lendületes emelkedés, vagy megfordul a trend, és akkor akár hosszú lejtmenet is következhet.

Ha mindez igaz, akkor a WTI már a pünkösdi hét vége környékén fontos "útkereszteződéshez" érkezhet. A múlt héten 0,5 százalékos drágulást hozott össze, amivel 59,69 dollár/hordón állt meg a jegyzés. Ezzel a kilencedik olyan egymást követő hetet zárta, amelyen emelkedett az ára. A 61,70-es ár azért minősül kifáradási pontnak, mert összhangban van a legutóbbi (február és március közti) csökkenés Fibonacci-projekciójának 161,8 százalékával - derült ki Fawad Razaqzada, a forex.com pénzügyi portál elemzőjének szavaiból.

A szakértő arra a matematikai módszerre utalt, amellyel a technikai elemzők igyekeznek előre jelezni az árváltozásokat támogató, illetve azoknak ellenálló szinteket. Az átemelkedési tendencia megtörése és a 60 dollár/hordós ár körüli pszichológiai korlát egyre jobban idegesíti a tőzsdei kereskedőket - magyarázza Razaqzada.

Nagy zuhanás is jöhet

Ugyanakkor az elemzők már az is látják, mi következhet, ha lejtőre kerül az olajár. A legfontosabb ellenállási szintet 58,35 dollárnál látják. Ha ez elesik, akkor megnyílhat az út az előtt, hogy a WTI jegyzései akár hordónként 56 vagy 54 dollárig zuhanjanak akár már a napokban. Hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg Darin Newsom, a DTN pénzügyi szolgáltató vállalat elemzője.

Szerinte a múlt hét végén az olajpiac a dollár árváltozásait követte - fordított irányban. Amikor az amerikai valuta erősödött, a fekete arany ára lejtőre került, amikor a dollár gyengült a többi devizához képest, akkor az olajpiac is fordult, és ledolgozta korábbi veszteségeit. Amikor az olaj ára nő, a dollár heti és havi ciklusban kisebb-nagyobb gyengülési hullámokon esik át - emlékeztet az elemző. Ezért az említett, valamivel 58 dollár feletti ellenállási pontot akkor követheti további zuhanás, ha a dollár erősödik.

Októberre 45?

A jóslatok a hét vége előtt egyelőre nem látszanak teljesülni. A WTI csütörtökön az 59 dollár/hordós szint fölött ingadozott. A legfrissebb elemzések azonban a csökkenési várakozásokat erősítik. A Bloomberg hat okot sorol fel: Irán a nagyhatalmakkal kötött atomegyezménynek köszönhetően visszatér az olajpiacra; az olajpala-kitermelés nem zuhan össze; az OPEC nem csökkenti exportját; Oroszország viszont növeli; az Iszlám Állam terrorszervezetet egyiptomi katonai segítséggel leverik, ezért újrakezdődhet a líbiai olajexport; végül a halvány világgazdasági növekedés miatt nem fog jelentősen erősödni az olajkereslet a következő néhány évben.

A Goldman Sachs meglehetősen merész előrejelzéssel állt elő: októberre hordónként 45 dolláros WTI-jegyzést vár. Ezt lényegében arra a körülményre alapozzák, hogy nem csupán a fekete aranyból alakult ki túlkínálat, hanem a befektetői tőkéből is. Az extraalacsony kamatkörnyezetben a legkisebb haszonért is hálásak a befektetők, ezért gyakorlatilag tolják a tőkét az olajiparba. Ennek köszönhetően a világ legnagyobb olajmultijai januárban és februárban - az alacsony olajár ellenére - 31 milliárd dollár értékű új hitelt vettek fel.

Emellett egymást követik az információk arról, hogy az elmúlt évek túlkínálatának legfőbb okozója, a rétegrepesztéses olajkitermelési technológia továbbfejlődik. Az egyik új fejlemény, hogy visszatérhetnek az elmúlt évtizedekben elhagyott kutakhoz, amelyekből az új módszerrel még irdatlan sok olajat lehet felszínre hozni. Ráadásul viszonylag olcsón, a kitermelés legdrágább része ugyanis a kútfúrás, amely ezek esetén jóval kisebb feladat.

Két év múlva drágulás?

Több mint 100 milliárd dollár értékű beruházásukat lassították le, halasztották le vagy adták fel a világ olajvállalatai az elmúlt szűk egy évben az olajár zuhanása miatt - derült ki a Financial Times összesítéséből. A pénzügyi lap az apránként, csendben bejelentett 26 intézkedés következményeit számszerűsítette. Az összesen 118 milliárdos megszorítás több év alatt jelentkezik, hatására napi 1,5 millió hordóval - a 2013-as felhasználás két százaléka - zsugorodhat a világ olajkínálata. A Goldman Sachs szakértői szerint ez csak a kezdet: a cégek a következő időszakban 61 olyan új projektet adhatnak fel, amelyek nem gazdaságosak 60 dollár/hordós olajár mellett. Ez összesen 750 milliárd dollár tőkebefektetés elmaradását járna, ami több ezer állás elvesztéséhez vezetne és napi 10,5 millió hordóval mérsékelheti a kitermelést. Miután az elmaradó beruházások miatt a következő években tartósan csökkenhet a kínálat, a londoni Brent szabvány ára a jelenlegi 66 dollár/hordóról 2017-re 85 dollárra nőhet - feltéve, hogy a kereslet erősödik.