Augusztusban 88 106 munkanélkülit tartottak számon Szlovéniában, ami 0,4 százalékos csökkenés júliushoz képest. A munkanélküliek száma azonban így is több mint 45 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbit - jelentette az MTI-Eco. Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy az eurózóna-tag Szlovéniában 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévi GDP az előző három hónaphoz képest. Ez volt az első negyedéves növekedés 2008 harmadik negyedéve óta. A szakértők szerint a kedvező augusztusi munkanélküliségi adat után ismét nőhet a munkanélküliek száma, de kisebb ütemben, mint az előző hónapokban. Ebben szerepet játszik, hogy a tanulmányaikat befejezők közül sokan most jegyeztetik be magukat munkanélkülinek. Ezen kívül csőd közeli helyzetbe kerül Szlovénia legnagyobb textilipari cége, a Mura, amely 3300 embert foglalkoztat. A cég bezárása esetén hirtelen jelentősen megugrik a munkanélküliek száma. Tavaly szeptemberben rekord alacsony számú munkanélkülit tartottak számon, 59 303-at a kétmilliós országban.