Most, hogy a második világháború óta nem látott szinteken járnak az államadósságok - az átlag már közelít a 100 százalékos GDP arányos mértékhez -, egyre inkább kiéleződik a vita, hogy miként is kellene az államadósságot csökkenteni. Az egyik tábor a szigorú költségvetés és a megszorítások mellett érvel, míg a másik tábor a fiskális ösztönzésekkel történő gazdaságélénkítés mellett, de vannak akik az USA második világháború után alkalmazott "pénzügyi elfojtás" vagy "pénzügyi elnyomás" módszerét - amikor a kormány a forrásokat saját magához csatornázza be - favorizálnák.

A magas államadósság különösen annak fényében aggasztó az IMF szerint, hogy a gazdasági növekedés alacsony, a költségvetési hiányok tartósnak bizonyulnak, ami a demográfiai folyamatok tekintetében egyre fenyegetőbb felelősséggel jár a vizsgált országokban. Ennek már látható eredménye, főleg Európában, a magasabb hitelfelvételi költségek és a leminősítések.

Az IMF a legfrissebb World Economic Outlook című kiadványában publikált tanulmány - amelyben 1875-ig visszamenőleg 26 olyan esetet vizsgált meg, amikor az államadósság meghaladta a 100 százalékot az elmúlt időszakban - készítői szerint három tanulság vonható le hat, részletesen is megvizsgált fejlett gazdaság esettanulmányai alapján (Egyesült Királyság (1918), USA (1946), Belgium (1983), Kanada (1995), Olaszország (1992), Japán (1997)).

Első tanulság: fiskális konszolidáció és gazdaságösztönzés

Az egyik tanulság, hogy a fiskális konszolidációt gazdaságösztönző lépésekkel kell kiegészíteni. A Valutaalap szakértői Japán példájában arra mutatnak rá, hogy ott a gyenge növekedés volt a pénzügyi kiigazítás gátja. Az adósság mindaddig emelkedett, míg a döntéshozók a bankszektor és a monetáris politika hatékonyságát rontó vállalati szektor gyengeségeit kezelő intézkedéseket nem hoztak.

A nagy pénzügyi kiigazítást alkalmazó Belgium, Kanada és Olaszország esete pedig azt mutatta, hogy a költségvetési hiány mindaddig nem csökkent, míg a monetáris kondíciók nem váltak támogatóvá, vagyis csak azután sikerült mérsékelni a deficitet, miután a reál kamatlábak nem kezdtek el esni. Némely eseteben a reformok során az ár-bér spirál megtörését szolgáló mechanizmus, valamint a külős keresletet és növekedést élénkítő leértékelés is szerepet játszott a sikerben.

Az IMF az Egyesült Királyság példáját kiemelve viszont a belső leértékelést alkalmazó országok döntéshozóit arra figyelmezteti, hogy ez az intézkedés fordítva is elsülhet és katasztrófális eredményt is hozhat. A brit kormány ugyanis a szigorú monetáris politikát és komoly megszorító intézkedéseket kombinálva akarta az árfolyamot levinni a háború előtti szintekre, amiért végül nagyon nagy árat fizetett. Az intézkedések ugyanis növekvő munkanélküliséget, vérszegény növekedést, és továbbra is emelkedő államadósságot eredményeztek. A szakértők ugyanakkor megjegyzik: annak megítélése, hogy a leértékelés költsége nagyobb-e, mint a versenyképesség javulásából fakadó előnyök, még további vizsgálatokat tesznek szükségessé.

Vannak, akik az USA példáját, vagyis a "pénzügyi elfojtást" tartaná járható útnak az adósságcsökkentésben, amelynek során a nominális kamatok korlátozása és az infláció serkentése gyorsan redukálta az adósságrátát, miközben a növekedés erős maradt. Az IMF szakemberei azonban úgy vélik, egyáltalán nem biztos, hogy a jelenleg nagy adóssággal küzdő országok számára ez járható út. Nemcsak az alacsony szuverén kamatlábak miatt, de az az IMF szerint a pénzügyi elfojtással együttjáró inflációs következmények az elmúlt évtizedben alkalmazott infláció letörésére alkalmazott struktúrákat is veszélyeztetné.

Második tanulság: kulcs a tartós reformok

A tanulmány szerint az adósságcsökkentés nagyobb és tartósabb lehet, ha a fiskális intézkedések is hosszabb távúak - vonja le második tanulságként az IMF. Míg Belgium, Kanada, és Olaszország egyaránt nagy kiigazítást hajtott végre a gazdság stabilitásához szükséges alacsony infláció mellett, az adósságcsökkentés sikere eltérő volt. A siker mértéke a Valutaalap szerint abban rejlett, hogy Belgium és Kanada nagyobb hangúlyt fektetett a hosszabb távú intézkedésekre, Olaszország pedig inkább az ideigleneseket favorizálta, aminek az lett az eredménye, hogy az előbbi két ország hamarabb érte el a kívánt célt.

Harmadik tanulság: a fiskális kiigazítás és az adósságcsökkentés időbe telik

A magas adóssággal rendelkező országok törékenyek és ki vannak téve a sokkoknak - figyelmeztet az IMF. Belgiumnak például 10 évébe tellett, míg a 7 százalékos hiányát 4 százalékos többletté alakította. A relatív siker ellenére azonban Belgium és Kanada esetében a globális pénzügyi válság hatására ismét megugrott az államadósság. A korábbi konszolidációs időszakban tapasztalt támogató külső környezet viszont jelenleg hiányzik - mutat rá a Valutaalap.

A széles körben alkalmazott költségcsökkentések, a magánszektor visszahúzódása, az öregedő társadalmak, és a pénzügyi válság hatásai láttán az IMF még az adósságcsökkentés szabályait prudensen követő országokat is arra inti, hogy az adósságcsökkentő "ambícióikat" mérsékeljék. Elképzelhető ugyanis, hogy nem sikerül a kívánt költségcsökkentést elérni, így azt valamilyen bevételnövelő tényezővel kell kompenzálni. Az adósságcsökkentés végrehajtásával kapcsolatban ugyanakkor a tanulmány szerzői a társadalmi támogatottság fontosságára is figyelmeztetnek.

A fejlődők és feltörekvők jobbak lettek

Az IMF ugyancsak a World Economic Outlook című kiadványának egy másik tanulmánya, amelynek során 100 fejlődő és feltörekvő gazdaság elmúlt 60 éves teljesítményét vizsgálta, megállapítja: az elmúlt évtizedben először fodult az elő, hogy a fejlődő és feltörekvő gazdságok a fejlett gazdaságoknál rugalmasabbá váltak, amelynek eredményeképp immár hosszabb időt töltenek a növekedési szakaszban, visszaesések valamint a felépülési szakaszok sekélyebbek illetve rövidebbek, mint a fejlett gazdaságok esetében.

Az IMF szakértői ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a szkeptikusabb vélemények szerint ez az elmúlt időszakban tapasztalt jó teljesítmény olyan tényezőknek köszönhető, amelyek a folyamatok visszafordítását eredményezhetik - ezek között a jelentős tőkebeáramlást, a gyors növekedést és a magas nyersanyagárakat említik.

Nem átmeneti jelenségről van szó

Bár ezek a gazdaságok nem immunisak a külső és belső sokkokra, a jó hír - jegyzik meg a Valutaalap szakértői -, hogy a vizsgálatok alapján ez a jelenség nem tűnik átmenetinek, miután a javulás nemcsak azért következett be, mert a belső és külső sokkok gyakorisága csökkent, hanem azért is, mert javultak a gazdaságpolitikai intézkedések is. Több fejlődő és feltörekvő gazdaság áttért az inflációkövetésre és alkalmaz rugalmas árfolyamot, illetve a fiskális és monetáris politikák is sokkal anticiklikusabbakká váltak - jegyzi meg a tanulmány. Vagyis növekedett a gazdaságpolitikai mozgástér arra, hogy a fenntarthatóság veszélyeztetése nélkül kezeljék a sokkokat.

A szerzők azonban egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy Európa és az USA gazdasági kilátásai jelentős kockázatokat mutatnak, amelyek ha megvalósulnak, vélhetően a fejlődő és feltörekvő gazdaságokat is magával húzzák. Az ennek nyomán keletkező külső és belső sokkok tompítása érdekében ezért a Valutaalap szakértői a pufferek felépítését javasolják, hogy elegendő gazdaságpolitikai mozgástér legyen a manőverezésre. A mozgástér bővítése pedig a költségvetési hiány csökkentésével és az infláció kordában tartásával lehetséges, az árfolyamrugalmasság és az anticiklikus makrogazdasági intézkedések javítása mellett.