A zloty lendületesen erősödik februárig, és euróárfolyama a jelenlegi 3,81-es szintről 3,7-re csökken – mondta Piotr Soroczynski pénzügyminiszter-helyettes, aki úgy véli, ezután némi gyengülés következik majd. A kormánytisztviselő szerint az erős gazdasági növekedés, a jelentős tőkebeáramlás és az EU-támogatások megindulása ad lendületet a nemzeti valutának, amely egyébként jelenleg a dollárral szemben tízéves csúcson van. A zloty az elmúlt hónapokban ugyanolyan gondokkal nézett szembe, mint a forint – pénzkivonás a feltörekvő piacokról, a külső szemlélők szemében kétes belpolitikai helyzet –, ám e körülményektől függetlenül is jellemzően együttmozog a magyar fizetőeszközzel, mivel a befektetők egy csomagban kezelik a feltörekvő régiók valutáit. Különbséget jelent a lengyel és a magyar viszonyok között, hogy karácsony táján több százezer külföldön dolgozó lengyel látogatja meg családját, akik elég sok valutát váltanak át. A zloty ennek nyomán 1990 óta minden decemberben erősödött.