A német energetikai óriás Egyesült Királyságban működő leányvállalata (E.On UK) azt állítja, hogy Nagy-Britanniában 100 százalékban megújuló villamosenergia-ellátást tud biztosítani a lakossági fogyasztóknak, mindenféle felár nélkül. Ez azért feltűnő, mert a cég több mint 3,3 millió háztartást lát el, márpedig - így az E.On - ezek összesített energiaigénye megegyezik azzal a termelési potenciállal, amit a vállalat szél, a biomassza és napenergia egységei képesek.

Az E.On számára a zöld energiaforrások nagy része saját termelésből való - írja a Guardian, de - főként független helyi szélturbinás "beszállítóknak" köszönhetően - vannak szerződött partnereik is. A legnagyobb termelési potenciált a húsznál is több szárazföldi, illetve tengeri szélerőműpark adja, de a cégnek Skóciában ls Dél-Yorkshire-ben biomassza-üzemei is működnek. A cég így az Egyesült Királyság egyik legnagyobb megújuló energiatermelője.

Annyi megújuló energiát tudnak már a fogyasztókhoz szállítani, hogy már pusztán ebből képesek a lakossági igényeket kielégíteni - állítja Michael Lewis, az E.ON UK vezérigazgatója. Mindezt "az ügyfélkapcsolatba való befektetésnek" tekintik, és a céljuk megmutassák: a tiszta energia nem jár feltétlenül drágulással.