Francia nyugdíjreform: hamarosan minden eldől

Fáklyás felvonulásokat szerveztek csütörtök este a nyugdíjreform ellen tiltakozók Franciaországban, egy nappal a tervezetről döntő kormányülés előtt.
Domokos László, 2020. január 24. péntek, 08:48
Fotó: AFP

Utolsó szakaszába lépett a francia kormány nyugdíjreformja: a hetedik hete tartó tiltakozáshullám ellenére a 42-féle nyugdíjrendszer egységesítését előíró törvénytervezet - az eredeti menetrend szerint - a pénteki kormányülés napirendjén szerepel, majd február 17-én a nemzetgyűlési képviselők elé kerül vitára, akik várhatóan március elején szavaznak róla első olvasatban - írta az MTI.

A La Croix című napilapnak adott interjúban Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy január 30-án kezdődik az a konferencia a szociális partnerek részvételével, amelynek április végéig kell megfogalmaznia javaslatait a nyugdíjrendszer finanszírozásának egyensúlyban tartására. Amennyiben addig ezek nem születnek meg, a kormány visszateszi a tervezetbe a teljes jogosultság 64 évre emelését, ami a reformpárti szakszervezetek kérésére kikerült onnan.

A kormány két héttel ezelőtt bejelentett kompromisszumos javaslatának hatására a vasúti közlekedésben és a párizsi tömegközlekedésben fokozatosan helyreállt a rend, de a kedélyek nem csillapodtak le teljesen, miután a radikálisabb szakszervezetek különböző figyelemfelhívó akciókkal - politikusi beszédek megzavarásával, áramszünetek előidézésével, erőművek időszakos leállításával - folytatják a tiltakozást.

Eltökéltségünk nem csökken - mondta Philippe Martinez, a CGT szakszervezet vezetője a Public Sénat tévécsatornának. Az Elabe közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint a franciák 61 százaléka a nyugdíjreform visszavonását szeretné, mivel attól tart, hogy rosszul jár az új nyugdíjrendszerrel.

Miközben a közszférában dolgozók kilenc szakszervezete közül a két legnagyobb úgy vélte, hogy sikerült előrelépéseket elérni, és nem folytatja a tiltakozást, a többi hét szakszervezet pénteken ismét utcára hívja az embereket a kormányülést követően. Didier Lallement párizsi prefektus felelősségteljes magatartást kért mindenkitől az "incidensek elkerülése" érdekében, és jelezte, hogy a rendőri erők jelentős, 5-6 ezer fővel fogják a menetet a fővárosban biztosítani.

A tiltakozók csütörtök este mintegy 150 városban szerveztek fáklyás felvonulásokat: több ezren vonultak fel Párizsban, Strasbourgban, Lyonban és Metzben.
Kormányzati források csütörtökön elítélték, hogy a tiltakozók kisebbsége radikalizálódott, és minden eszközzel "a végsőkig" kitart.

Eközben az állami vasúttársaság (SNCF) - amelynek közel egymilliárd eurós bevételkiesést okozott a vállalatnál múlt héten befejeződött sztrájkhullám - az utasok visszacsábítására csütörtökön mintegy 5 millió kedvezményes árú jegyet hirdetett meg belföldi útvonalakra.

HOZZÁSZÓLÁSOK