Az INSEE francia statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy a ráta 8,1 százalékra esett a harmadik negyedévi 8,5 százalékról.

A Reuters által megkérdezett szakértők a harmadik negyedévivel megegyező, 8,5 százalékos rátát vártak.

Egy évvel korábban, 2018 utolsó negyedévében magasabb, 8,8 százalék volt a munkanélküliség Franciaországban.

Emmanuel Marcon francia államfő tervei szerint 2022-re 7 százalékra csökkentik a munkanélküliséget.

Franciaországban 11,2 százalékkal 1997 első, második és harmadik negyedévében volt a legmagasabb a munkanélküliség, a legalacsonyabb pedig 2008 első három hónapjában: 7,5 százalék. Viszont a 2010-es években rendre 10 százalék felett volt a nem dolgozók aránya, amit Francois Hollande elnök és kormánya nem tudott lefaragni. 2017 óta viszont folyamatosan csökken a munkanélküliség.

Ugyan ez az időszak Emmanuel Macron elnökségére esett, de a gazdasági eredmények mégsem javítanak az államfő elismerésén. Jelenleg népszerűségi indexe alig 30 százalék körül mozog.