Furcsára sikerült a török reagálás a holland választásokra

Semmi különbség a "szociáldemokrata" és a "fasiszta" holland párt között, mind ugyanúgy gondolkodnak - jelentette ki Mevlüt Cavlusoglu török külügyminiszter csütörtökön Antalyában az előző napi holland parlamenti választások eredményével kapcsolatban.
Dzindzisz Sztefan, 2017. március 16. csütörtök, 12:21

A török diplomácia vezetője úgy érvelt, hogy több holland párt is hasonló eredményt ért el, amiből arra következtetett, hogy "mind ugyanolyan". "Nincs különbség Geert Wilders és a szociáldemokraták gondolkodása között. Mind ugyanazt a gondolkodásmódot képviselik" - mondta, majd úgy folytatta, hogy ez a gondolkodás a szakadék szélére sodorja Európát, ahol hamarosan vallásháborúk fognak kirobbanni.

A politikus úgy vélekedett, hogy egyre több európai államot nyugtalanít Törökország fejlődése, amely már rég nem az, ami a nyugatiak képzeletében él - írja az MTI.

Ankara maga hozza döntéseit, és a másik fél szemébe beszél, nem a háta mögött - hangsúlyozta a külügyi tárca vezetője. Cavusoglu - szavait feltehetően a Nyugatnak címezve - azt hangoztatta, hogy "most majd megtanulják", hogyan beszéljenek Törökországgal.

Hollandiában szerdán tartottak parlamenti választásokat, amelyen a Mark Rutte holland miniszterelnök vezette liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött, és messze megelőzte Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártját (PVV), amely 13 százalékot kapott.

Törökország és Hollandia között múlt szombaton robbant ki diplomáciai konfliktus, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyenek Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén.

HOZZÁSZÓLÁSOK