Az Egyesült Államok Kongresszusi Költségvetési Hivatala (CBO) szerint a jelenlegi 11 ezer milliárd dolláros államadósság-állomány 7,1 ezerrel nőhet meg az elkövetkező tíz évben, azonban az elkövetkező pár esztendőben enyhülés várható, ahogy a világ legnagyobb gazdasága kimászik a recesszióból és újra növekedési pályára áll. A hatalmas államadósság nyomán könnyen megeshet, hogy szertefoszlanak Obama álmai az új egészségbiztosítási rendszerrel kapcsolatban - írta a Reuters.

Korábban a Fehér Ház előrejelzése 2010 és 2019 között 9 ezer milliárd dolláros növekedéssel számolt, amihez képest kedvezőbb a CBO előrejelzése, akik 7,1 ezer milliárd dolláros növekményre számítanak az elkövetkező tíz évben, az általuk remélt magasabb adóbevételekre hivatkozva. Az Egyesült Államok jelenlegi adósságállománya közel 11 ezer milliárd dollár.

Mindkét előrejelzés azzal számol, hogy a hiány az elkövetkező pár évben mérséklődhet ahogy az USA újra növekedési pályára állhat 2010-től, majd ezt követően ugrik meg látványosan.

Az államadósság előrejelzések különös jelentőséggel bírnak Barack Obama egészségügyi reformja szempontjából - lényegében ettől függhet, hogy bevezetik-e az új modellt. Peter Orszag, az Obama-adminisztráció költségvetési főnöke kiemelte, hogy a költségvetés magas hiánya újabb okot szolgáltat arra, hogy egy utolsó részletekig kidolgozott, fiskális szempontból is vállalható tervvel álljanak elő. Ezzel szemben Maya MacGuineas, a képviselőházi költségvetési tanács elnöke szerint ezen számok tükrében szemétbe kell vágni az egészségügy átalakításáról szőtt álmokat.

Obama nagyszabású átalakítási tervét azonban nem csak a képviselők fogadták szkeptikusan, de a bejelentését követő társadalmi támogatás is eloszlani látszik a politikai viták tüzében.

A kormány költségvetési tanácsának legújabb számításai szerint a 2010-es költségvetési hiány 1,5 ezer milliárd dollár lehet, magasabb a májusi 1,26 ezer milliárd dolláros előrejelzésnél, egyúttal lényegesen meghaladja a tavalyi 459 milliárd dolláros deficitet is. Ez a becslés szinte majdnem megegyezik a kongresszusi előrejelzéssel. A költségvetési szakértők szerint a romló adatok mögött az állhat, hogy a kormány a korábbinál lassabb fellendülést vár az október elsején kezdődő pénzügyi évben. A Bloomberg korábban 1,3 ezer milliárd dolláros hiányt prognosztizált 2010-re.

Az Obama-kabinet friss prognózisa szerint az idei, októberben véget érő pénzügyi évre vonatkozóan 1,58 ezer milliárdot tehet ki a költségvetés deficitje, szemben a májusi 1,84 ezer milliárdos várakozással. A kedvezőbb hiány-prognózis oka azonban nem a gazdaság vártnál jobb mutatóiban, hanem a korábban bankmentés céljára elkülönített, ám visszatartott adódollárokban rejlik.

A Reuters által megkérdezett szakértők szerint a képviselőház és a kormányzat becslései közötti különbség fő forrása épp az lehet, hogy utóbbi a büdzsé-kalkulációba bevonja azoknak a tervezeteknek a hatását is, amelyek még nem emelkedtek törvényerőre.