Az intézkedés augusztustól lép életbe.

A havi 30 köbméterig fogyasztók esetében 75 százalékos az áremelés. A 30 és 60 köbméter között fogyasztók 42,8 százalékkal, a 60 köbméter földgáznál többet fogyasztók 33,3 százalékkal fizetnek magasabb árat a jövő hónaptól.

Júniusban 66,6 százalékkal emelkedett az üzemanyag, 26 százalékkal az elektromos áram, 45 százalékkal a vezetékes ivóvíz és 12 százalékkal a csatornadíj ára.

Az intézkedés része a Nemzetközi Valutalap (IMF) reformtervének, amely az állami támogatások megszüntetését szorgalmazta számos termék esetében.

Egyiptom 2016-ban írt alá három évre szóló megállapodást az IMF-fel, amely kemény megszigorító intézkedéseket tartalmaz. Egyiptom azt reméli, hogy az olyan fájdalmas reformok révén, mint az adóemelés, a támogatások csökkentése, visszahódítja majd a külföldi befektetőket, továbbá lendületet ad a 2011-es arab tavasz követően válságba sodródott gazdaságnak.

A kép forrása: Shutterstock.