Hitte volna? Két másodpercenként bővül a gazdagok tábora

Először 50 százalék alá a szegények aránya a világon. A gazdagok tábora két másodpercenként bővül.
Csernátony Csaba, 2018. október 3. szerda, 11:42
Fotó: Shutterstock

Fordulat történt: szeptemberben Föld népességének több mint fele számított gazdagnak vagy középosztálybelinek, ez egyben azt  jelenti, hogy először csökkent 50 százalék alá a szegények és anyagilag sebezhetők aránya -  írja a Pénzügyi Szemle Online a Brookings Institution elemzésére hivatkozva.

A kutatók négy kategóriába sorolták az emberiséget, szegénynek számít, aki napi kevesebb, mint 1,9 dollárból (534 forint) él, anyagilag sebezhetőnek, aki naponta 1,9 és 11 dollár (534-3091 forint) közötti összeget képes elkölteni, majd középosztálybelinek számítanak a napi 11-110 dollárt (3091-30 910 forint) költők, 110 dollár fölött (több mint 30 910 forint) pedig következnek a gazdagok.

Globálisan 630 millióan számítanak szegénynek, 3,16 milliárdan sebezhetőnek, 3,59 milliárdan középosztálybelinek, 200 millióan pedig gazdagnak. A Brookings Institution elemzői szerint nagyon gyorsan javul az emberiség jövedelmi helyzete: másodpercenként egy ember emelkedik ki a szegénységből. Másodpercenként öten lépnek be a középosztályba, míg két másodpercenként egy ember kerül be  a gazdagok táborába.

Címlapkép: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK