Gazdasági lassulásra számítanak a német bölcsek

A német kormány független tanácsadó testülete, az úgynevezett öt bölcs szerint a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi 3 százalék után idén mindössze 0,6 százalékkal bővül, s jövőre is csak minimális, 0,7 százalékos gyarapodás várható. A nemrég közzétett új hivatalos kormányzati prognózis idén 0,75, jövőre 1,25 százalékos növekedéssel számol, míg a hat vezető gazdaságkutató intézet közös prognózisa szerint a GDP idén 0,7, 2002-ben pedig 1,3 százalékkal nő. Az euróövezet GDP-je a bölcsek szerint jövőre 1,6 százalékkal bővül az idei 1,5 százalék után.
NAPI, 2001. november 14. szerda, 19:48
Fotó:

Az ötök elsősorban a külpiaci, ezen belül főképp az amerikai kereslet gyengesége miatt számítanak a német gazdaság lefékeződésére. Ugyanakkor sok közgazdásztól és az ellenzéktől eltérően osztják a kormány álláspontját, hogy a költségvetési mozgástér szűkössége nem teszi lehetővé az állami gazdaságösztönző intézkedéseket. Ilyen lépések - például a 2003-ra tervezett jövedelemadó-csökkentés előrehozatala - jelentésük szerint csak akkor lennének indokoltak, ha a GDP két egymást követő negyedévben 0,75 százaléknál nagyobb csökkenést mutatna negyedéves viszonylatban. A bölcsek dicsérik a kormány eltökéltségét a szigorú fiskális politika folytatása mellett, habár úgy vélik, hogy a GDP-arányos deficit idén 2,5, jövőre pedig 2,3 százalék lesz, szemben a hivatalosan célul kitűzött 1,5, illetve 1 százalékkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK