Globális növekedés - remek jóslat érkezett

A globális gazdaság 2011 óta a legnagyobb ütemben bővül az idén - írja az MTI a PWC tanácsadó cég legfrissebb előrejelzése nyomán.
Szász Péter, 2018. január 9. kedd, 16:49

A szervezet azzal számol, hogy vásárlőerő-paritás (PPP) alapján a globális gazdaság csaknem 4 százalékkal nő 2018-ban.

A jelentés összeállítói szerint a gazdasági növekedés széleskörű lesz, és nem csupán néhány ország teljesítménye áll a bővülés mögött.

A globális gazdaság fő hajtóerői az Egyesült Államok, Ázsia fejlődő államai és az euróövezet lesz, amelyek az idei évre becsült GDP-növekedés 70 százalékát adják majd.

A PwC azzal számol, hogy idén az euróövezet gazdasági teljesítménye 2 százalékot meghaladó ütemben nő. Ezen belül az eurózóna úgymond periférikus országainak a GDP-je nagyobb mértékben, 2,5 százalékkal emelkedik. A periférikus országok közül a legnagyobb ütemben, 3,5 százalékkal Írország GDP-je nőhet idén a várakozások szerint.

A jelentés készítői szerint Nagy-Britannia gazdasági növekedése idén csupán 1,4 százalék lesz a Brexit miatt.

Kína GDP-je az idén 6-7 százalékkal nő a PwC várakozása szerint.

Az idei évre szóló előrejelzés arra is kitér, hogy a hét legfejlettebb ipari országban a munkanélküliség 40 éves mélypontra, 5 százalék alá süllyedhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK