Az európai fiatalok harmada-fele elfogadhatónak tartja az illegális fájlletöltéseket és a hamis termékeket, ez a tendencia pedig átfogó stratégia kialakítását kívánja meg az unió oktatáspolitikai ügyekkel foglalkozó szakértőitől - kommentálta a tanulmányt a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

A világ összes régiójára kiterjedő kutatásból az is kiderül, hogy például a hongkongi, szingapúri és amerikai oktatási rendszerben jóval nagyobb arányban oktatnak olyan tantárgyakat az iskolák alsó tagozatában, amelyek a tanulókat a szellemi tulajdon védelmére nevelik. Ilyen tárgy például az állampolgári ismeretek, amely a jogok és kötelességek egyensúlyának megtalálásra szeretné ránevelni a diákokat. A távol-keleti régió ugyanakkor abban a tekintetben is különbözik az európai és amerikai gyakorlattól, hogy az egyes szabálytalanságok jóval nagyobb médiafigyelmet kapnak.

Összehangolt együttműködés kell

A tapasztalatok szerint a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatban azok az oktatási rendszerek működnek hatékonyan, amelyek a szerzői jogok, az innováció jelentőségének bemutatására és a különböző vállalkozási formák oktatására fókuszálnak. Az átfogó kutatásból az is kiderül, hogy a legtöbb országban - köztük hazánkban is - leginkább csak az első kategórián keresztül találkoznak a diákok a szellemi tulajdont érintő kérdésekkel.

Pedig az Európai Unió munkavállalóinak átlagosan 26 százaléka és az itt megtermelt javak 39 százaléka olyan iparágakhoz kötődik, amelyek intenzíven kapcsolódnak szellemi termékekhez és ezen keresztül a szellemi tulajdonjoghoz.

Hosszabb távon arra is lehetőséget kell teremteni, hogy a mások szellemi tulajdonának tiszteletben tartására való nevelést külön tárgyként oktassák az iskolákban, ez viszont már komoly és összehangolt együttműködést kíván az érintett minisztériumok és az oktatási intézmények között -  emelte ki a tanulmány kapcsán Bendzsel Miklós, a HENT elnökhelyettese.