Gond van a tojással

Súlyos válságba kerültek a hazai tojástermelők a túltermelés miatt, előfordult az is, hogy a felvásárlók ingyen sem vették át az árujukat. Ha nem változik a helyzet akkor az ágazat kisebb cégei csődbe mehetnek.
Napi.hu, 2016. június 16. csütörtök, 09:35
Fotó: Napi.hu

Közvetetten az amerikai madárinfluenza-járvány miatt bajba kerültek a magyar tojástermelők is - derül ki a Magyar Idők cikkéből. Emiatt ugyanis tavaly megugrott az EU tojáskivitele, amihez igazodva a termelők növelték a tojók számát. A helyzet azonban rendeződött, így a tojásfelesleg árcsökkenést okoz, ami már 20 éve nem látott válságba sodorta az ágazatot.

A tojás felvásárlási ára három forinttal alacsonyabb a tavalyi átlagnál, miközben a magyar piacra érkező lengyel termék nehezíti a hazai termelők helyzetét. A legális behozatallal nem is lenne baj, ám a jelentős mennyiségű jelöletlen, vélhetően áfacsalással értékesített tojás már nagy gondot okoz. A termelők tapasztalatai szerint olyan brutális a túlkínálat, hogy a feldolgozók az elmúlt időszakban már ingyen sem vették át a tojást.

A kistermelők csőd közeli helyzetbe kerültek. Változást remélhetnek ugyan attól, hogy jövőre öt százalékra csökken az áfa, ám könnyen lehet, hogy ennek előnyeit, már csak a nagyobb cégek élvezhetik. Igaz, az ő helyzetük sem könnyebb, különösen nyáron, amikor csökken a tojás iránti kereslet.

HOZZÁSZÓLÁSOK