Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Noha a koronavírus-járvány leblokkolta az ukrán szezonmunkások lengyelországi áradatát és elindított egy visszaáramlási folyamatot, többségük Lengyelországban marad - írta a Rzeczpospolita. A járvány kitörése óta 200-250 ezer ukrán dolgozó hagyta el Lengyelországot, legalábbis így becsülik a keleti külföldiek toborzásával foglalkozó ügynökségek

Főleg azok távoztak, akik csak rövid időre érkeztek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hosszabb munkavállalási engedéllyel rendelkezők jellemzően Lengyelországban maradtak. Az idegenekkel foglalkozó hivatal szerint érvényes hosszú távú engedéllyel 440,5 ezer külföldi rendelkezik, közülük 228,4 ezer ukrán. Ez még több is, mint az év elején, amikor 423 ezer külföldinek és ebből 215 ezer ukránnak volt érvényes engedélye.

A Personnal Service munkaerő-közvetítő cég elnöke, Krzysztof Inglot úgy értékeli, hogy a fekete és félhivatalos foglalkoztatással együtt jelenleg mintegy 900 ezer ukrán dolgozik Lengyelországban, ami nagyjából 300 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, de a járvány körülményei között a vendégmunkások száma így is elegendő. Sok külföldi azokat a lengyel dolgozókat helyettesíti, akik ápolási szabadságra vagy betegszabadságra mentek.