Még több kérdésben is nézeteltérés van a görög kormány és a görög adósságleírásban résztvevő magánbefektetők között - mondta egy görög pénzügyminisztériumi szakember az Imeriszia napilapnak adott interjúban.

Iannisz Murmurasz, a három görög pénzügyminiszter-helyettes egyike a lapnak elmondta: "úgy tűnik, hogy számos kérdésben, így a kollektív cselekvési záradékok és az elsőbbségi hitelezői státusz ügyében közelednek az álláspontok". Reményét fejezte ki, hogy egyetértés születhet az olyan pontokon, ahol még mindig nézeteltérés van a felek között. Az ilyen tisztázatlan kérdések között említette a Görögország által cserébe nyújtandó hosszabb lejáratú kötvények kuponjainak minőségét, vagy a "helyi bankrendszer feltőkésítését".

A bankok és befektetési alapok immár több hete tárgyalnak a görög kormánnyal az adósság átstrukturálásáról. Az előzetes megállapodás értelmében az általuk birtokolt kötvényállomány névértékének 50 százalékát írnák le készpénzért és újabb kötvényekért cserébe. Így - a döntéshozók reményei szerint - mintegy 100 milliárd euróval csökkenne a görög államadósság és GDP-arányosan 2020-ra a jelenleg várt 160 százalékról 120 százalékra mérséklődne.

A tárgyalási folyamatot azonban nehézségek kísérik: kedden az egyik befektetési alap elhagyta a tárgyalóasztalt, így kérdésessé vált, hogy születhet-e megállapodás. Az ügylet egyik kulcsfontosságú eleme, hogy az adósság átstrukturálása önkéntes alapon történjék.

Görögország pénzügyminisztere, Evangelosz Venizelosz kedden még bizakodva jelentette be, hogy közel állnak a megállapodáshoz. Egy csütörtöki parlamenti felszólalásban ugyanakkor már elismerte, hogy vannak "nehézségek".