Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kiadáscsökkentés és bevételnövelés 6 milliárd eurót tesz majd ki, míg korábban csak egy hárommilliárd eurós csomagról volt szó, de európai partnereik nyomására "emelték a tétet".

Az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján több reformot, több megszorítást sürgettek, és ott hangzott el az is, hogy újabb deficitcsökkentő intézkedésekre lesz szüksége Görögországnak, amennyiben további pénzügyi segítséget kér az euróövezeti államoktól, miután sokan úgy vélik, hogy Athénnek várhatóan ismét mentőhitelre lesz szüksége 2012-ben.

A pénzügyminiszter szerdán kifejtette, a pótlólagos megszorításokra azért van szükség, hogy a görög kormány tartani tudja korábbi vállalását, azaz az idei évre tervezett 7,5 százalékos államháztartási hiányt. Tavaly már 10,6 százalékra szorították le a hazai össztermékhez mért államháztartási hiányt a 2009-es 15,4 százalékról, holott a kormány azzal számolt, hogy 9,4 százalékig sikerül levinni a deficitet.

A hiányt középtávon a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítani.

A görög kormány a megszorításokon felül egy 50 milliárd eurós privatizációs programot is készít. A 2015-ig szóló terv ugyan nem része az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodásnak, de ugyancsak a válság enyhítését szolgálja, a bevételből az államadósságot kívánják csökkenteni.