Alig pár nappal a Greenpeace zászlóshajójának, a „Rainbow Warriornak” a francia kormány általi felrobbantásának huszadik évfordulóját követően hajótúrát indít a szervezet Magyarországon. A nemzetközi környezetvédő szervezet 2010-re a megújuló energiaforrások arányának megduplázását követeli. „A lehetőségek adottak: az ország energiaigényének többszörösét lehetne alternatív energiaforrásokból biztosítani” – mondta el Csáki Roland, a Greenpeace magyarországi kampányfelelőse. A túra állomásain a Greenpeace Anna nevű hajója és legénysége a megújuló energiákkal foglalkozó kiállítással várja a látogatókat. Megtekinthető lesz egy napkollektoros fűtőrendszer, egy napelemmel működő számítógép és egy szélkerék-modell is. A rendezvényre meghívást kaptak a fogadó város, valamint a környező települések polgármesterei is, akik tájékozódhatnak az önkormányzatok lehetőségeiről az alternatív energiaforrások felhasználásának témakörében. A „Tiszta levegőt! Megújuló energiát!” szlogen egy vitorlavásznon várja majd azokat az érdeklődőket, akik aláírásukkal csatlakozni kívánnak a Greenpeace petíciójához, mellyel a szervezet az energiaügy megoldásának fontosságát szeretné demonstrálni. A Greenpeace célja, hogy Magyaroszágon az emberek számára szükséges energia biztonságos és tiszta energiaforrásokból érkezzen. „Levegőszennyezés, radioaktív hulladék- és reaktorbaleset-mentes energiatermelésre van szükség” – mondta el Csáki. A Greenpeace Energia Túra magyarországi állomásai: Július 16. - Esztergom Július17. - Vác Július 18-19-20. - Budapest, Batthyány tér, rakpart (20-án este dob-show) Július 22. - Paks Július 23-24. - Baja Július 25. - Mohács (mindennap 11-18 óra között) További információ: Csáki Roland, kampányfelelős Tel.: 06-209-532-225 Kovács Andrea, sajtószóvivő Tel.: 06-205-155-928