Mint a helyi médiából tudni lehet, Greta Thunberg megfordult Gdanskban, és felkereste a kleszczówi szénbányát, valamint a belchatówi erőművet. Vele volt egy svéd televíziós stáb is - derült ki a gazeta.pl cikkéből.

A 17 éves svéd klímavédelmi környezetvédelmi aktivista lány lengyelországi látogatása nem kapott nagy figyelmet, még a közösségi médiában sem, pedig kenyai, spanyolországi és németországi látogatását nagy felhajtás kísérte.

Ugyanakkor látták őt Gdanskban, illetve Kleszczówban. Különösen az utóbbi helyen volt érdekes a látogatása. Mint a helyi b24tv.pl jelentette, Thungberg a lódzi vajdaságot is felkereste, ahol a barnaszénnel működő Belchatów Erőmű található. (Ez a fajta áram-előállítás brutálisan nagy szén-dioxid-kibocsátással jár.)  A svéd aktivista állítólag kérte a PGE áramszolgáltató cég vezetőségét, hogy forgathasson az erőmű területén, ám az állami vállalat nem adott erre engedélyt.

A hírek szerint megjelent a színen egy járőr is, akinek az volt a szerepe, hogy korlátozza a megfigyelést, és gondoskodjon róla, hogy ne törjön ki veszekedés, amiből világbotrány lett volna. A belchatówi bánya képviselői is ott forgolódtak a svéd csapat körül. Gdanskban egy vegán étteremben látták a lányt - ennek a helynek tulajdonosa eldicsekedett híres vendégével a közösségi médiában.