Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az osztrák versenyhatóság hamarosan vizsgálat alá veti a nagyobb síterepek és azok szövetségeinek árképzési gyakorlatát - mondta a Theodor Thanner, a Versenyhatóság elnöke a Tiroler Tageszeitung tudósítása szerint. Azért vetünk egy pillantást az alkalmazott árképzési gyakorlatokra, mivel feltűnő, hogy az összes nagyobb és jelentősebb síterepen a felnőtt napijegyek ára 51 és 52 euró között mozog, függetlenül attól, hogy milyen hosszúak és minőségűek az adott síterepen található pályák - tette hozzá az elnök. A vizsgálatban különös alapossággal nézik meg az úgynevezett "síszövetséget", a több síterep társulásából létrejött sírégiókat, amelyek közös jegyeket és bérleteket is eladnak.

Az ilyen síszövetségek állatorvosi lova a versenyfelügyeleti eljárásokban a salzburgi síterepek szövetsége, a Salzburger Sportwelt Amadé 2003/2004-es ügye. A sírégió létrejöttekor a benne résztvevő síterepek közötti "Együttműködési Megállapodás" egyes részeit az osztrák Munkavállalói Kamara bíróságon támadta meg. A versenybíróság megállapításai szerint ugyan a fogyasztók választási szabadsága a megállapodással nem lehetetlenült el megengedhetetlen mértékben, azonban az nem volt egyértelmű, hogy a résztvevő síterepek mozgástere kényszerítő körülmények nélkül szűkült-e. Azaz nem derült ki egyértelműen, hogy a szövetségre lépő síterepek közül nem volt-e olyan, amely kényszer hatására fogadta el a megállapodást. A bíróság megállapításai alapján a megállapodást módosították úgy, hogy a résztvevő síterepek továbbra is szabadon állapíthatták meg saját területükön a jegy- és bérletárakat.

Ez volt az a precedens értékű eset, amelyre azóta is minden szövetségre lépő síterep hivatkozik, s amelyek dokumentumait mindenki mintának tekinti a sírégiók kialakításakor Thanner szerint.

Az osztrák Fogyasztóvédelmi Szövetség tavaly végzett átfogó adatfelvételt a nagy síterepeken. A vizsgálat szerint a felnőtt napijegyek ára a kitzbüheli síterepen volt a legmagasabb, 53 euró. A második helyen 52 eurós árral Arlberg, Ischg­l, Saalbach-Fieberbrunn és Sölden végzett. Őket követte nyolc további síterep, közte Zillertal 3000, Zillertal Arena és Obergurgl-Hochgurgl 50 és 51,5 euró közötti árral.

A vizsgálat eredményei érdekelheti a magyar síelők többségét, hiszen körükben drágaságuk ellenére még mindig az osztrák síterepek a legnépszerűbbek.