Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Optimistán értékelték a Reutersnek nyilatkozó elemzők, hogy az eurózóna inflációja mérséklődött decemberben az egy hónappal korábbihoz képest. A pénzromlás üteme éves összehasonlításban 2,8 százalékra csökkent 3,0 százalékról − derült ki az Eurostat jelentéséből. Az elmúlt hónapokban ez volt az első olyan inflációs adat, amely a drágulás lassulását mutatja. Bár a uniós statisztikai hivatal egyelőre nem közölt részletes adatokat, az elemzők az energia árának csökkenésével magyarázzák a kedvező változást. Feltételezve, hogy az olaj nem kezd újra drágulni, ez a komponens egy százalékponttal csökkentheti a fogyasztói árindexet 2012-ben. Az élelmiszerek szintén nem hajtják felfelé az árakat, mivel a korábbi árupiaci drágulás hatása kifut − véli Ben May, a Capital Economics tanácsadó cég elemzője.

Ennek alapján arra számítunk, hogy az infláció az év közepére jóval az ECB kissé két százalék alatti célértéke alá lassul − tette hozzá az elemző. A bank decemberben csökkentette 25 bázisponttal, 1 százalékra alapkamatát, amit további vágások követhetnek, ha az infláció csökkenése kitart − vélik az elemzők. Az ABN Amro bank szakértői csapata 0,5 százalékos kamatot jósol − mondta Nick Kounis, a bank közgazdásza. Az IHS Global Insight kutatóintézet szintén a hitelköltségek mérséklődését prognosztizálja. Az első negyedévben 0,75 százalékra morzsolódhat le a kamat, ugyanakkor az ECB kormányzó tanácsa várhatóan még nem a következő, január 12-ei kamatdöntő ülésén szánja el magát erre a lépésre − mondta Howard Archer, az intézet elemzője.

Az eurózóna beszerzési menedzserindexe (PMI) a várakozásoknál jobban nőtt decemberben − derült ki a Markit piackutató cég jelentéséből. A kompozit mutató a novemberi 47,0 pontról 48,3-ra ment fel − az 50 pont alatti érték a gazdaság zsugorodására utal. A feldolgozóipar részindexe fél ponttal, 46,9 pontra, a szolgáltatásoké három hónapos csúcsra, 48,8 pontra nőtt. A német kompozit PMI átlendült a kritikus határon: 49,4 pontról 51,3 pontra emelkedett. Az elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a kis javulás nem lesz tartós, az övezet GDP-je a tavalyi negyedik után az idei első negyedévben is csökkenhet, ami azt jelentené, hogy visszatér a 2008−2009-es recesszió. Emellett szól, hogy az előretekintő részindexek, elsősorban az áruk és szolgáltatások megrendelésállományának alakulását mutató adatok továbbra is gyengék.