Már a második egymást követő hónapban csökkent az amerikai ipari termelés márciusban, ezúttal elsősorban a járműipari termelés visszaesése miatt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pénteken azt közölte, hogy márciusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés havi szinten a februári ugyancsak 0,6 százalékos visszaesés után.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerényebb, 0,1 százalékos márciusi ipari termeléscsökkenésre számítottak. Az idei első negyedévben az amerikai ipari termelés 2,2 százalékkal zsugorodott éves összevetésben. Az autógyártás 1,6 százalékkal csökkent a múlt hónapban.

Az ipari termelés mintegy háromnegyedét adó feldolgozóipari termelés 0,3 százalékkal csökkent márciusban, amikor a bányaipari termelés 2,9 százalékkal, 2008 szeptembere óta legnagyobb mértékben esett, a közüzemi termelés pedig 1,2 százalékkal hanyatlott.

A kapacitáskihasználtság mutatója márciusban 0,5 százalékponttal 74,8 pontra gyengült. A recessziót megelőző években a kapacitáskihasználtság 80 százalék körüli volt az Egyesült Államokban. A márciusi mutató 5,2 százalékponttal marad el az 1972 és 2015 közötti időszak átlagától.

Ismét romlott a fogyasztói hangulat

Áprilisban már a negyedik egymást követő hónapban romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban elsősorban a gazdasági növekedés lassulása miatt. Az átfogó fogyasztói hangulatindex a márciusi 91 pontról 89,7 pontra, tavaly szeptember óta a legalacsonyabb szintre gyengült. Elemzők azzal számoltak, hogy a mutató 92 pontra nő.

Az aktuális helyzet megítélését tükröző alindex 105,6 pontról 105,4 pontra gyengült. A felmérésnek a jövőbeli kilátások megítélését jelző mutatószáma 81,5 pontról 79,6 pontra romlott. Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,7 százalék volt, ugyanúgy, mint márciusban.

A Reuters/Michigan hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mutató az amerikai GDP fő alkotóeleme, a lakossági fogyasztás alakulásának becsléséhez.

Kedvező jel New York régióból

Jelentősen javult New York régióban a feldolgozóipari aktivitás áprilisban, miután márciusban stagnáláshoz közeli szinten állt. A Fed New York-i részlegének pénteken ismertetett adatai szerint az úgynevezett Empire State feldolgozóipari index 9,6 pont volt a márciusi 0,6 pont után. A mutató tavaly július óta most másodszor állt pozitív tartományban, ami az ágazat teljesítményének bővülését jelzi. Elemzők 2 pontos mutatóra számítottak áprilisra. Az új megrendelések részindexe a márciusi 9,6 pontról 11,1 pontra emelkedett, ami szakértők szerint azt jelzi, hogy a feldolgozóipari termelés tovább nő májusban.