Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztérium novemberben előzetes jelentésében még csak 3,2 százalékos növekedéssel számolt, illetve a piaci elemzők is csak 3,3 százalékos éves növekedésre számítottak a harmadik negyedévben.

A minisztérium közleménye szerint a vállalati beruházások, a lakossági fogyasztás és az önkormányzatok, valamint a szövetségi államok kiadásai nagyobbak voltak a vártnál.

2016 első negyedévében még csak 0,8 százalékos éves GDP-növekedés volt, ez a második negyedévre 1,4 százalékra gyorsult, majd a harmadik negyedévben tovább emelkedett.

Negyedéves szinten 1,4 százalékkal nőtt a hazai össztermék szeptember és november között, ez megegyezett az elemzői várakozásokkal.

A negyedik negyedévben lassulhat az amerikai gazdasági növekedés éves üteme és 2,2 százalékkal bővülhet a GDP, a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint. Az Associated Press hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szerint még ennél is lassabb, 1,5 százalékos lehet a negyedik negyedévi gazdasági növekedés.