Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2019-ben az áramtermelő erőművekből származó úgynevezett nettó villamosenergia-termelésben 46 százalékos részarányt értek el a megújuló energiaforrások. Többek között ezt a tényt tette közzé adatokkal alátámasztva a Fraunhofer ISE frissen kiadott elemzése. Leginkább a szélenergia "tortaszelete" nőtt erősen, mely a felhasznált villamos energiának mintegy negyedét hozta létre, miközben a fotovoltaikus rendszerek - megelőzve immár a biomasszás (8,6 százalék) arányt - elérték a 9 százalékot.

Tizenkét hónapból nyolcban a szélturbinák által előállított áram mennyisége nagyobb volt a lignites erőművekénél, és egész évben több volt, mint amire a németországi atomerőművek képesek voltak. A teljes tavalyi évben így a szélturbinák több mint 127 terawattóra (TWh) tiszta villamos energiát vittek a hálózatra, ami egyrészt 17,3 TWh többlettermelést mutat (az egy évvel korábbi adatokhoz képest), másrészt a 2019-es nettó áramtermelésnek így a 24,6 százalékát adta.

A napelemekből nyert áram mennyisége 46,5 TWh lett, ami a termelés mintegy 1,7 százalékos növekedését mutatja. Érdekes adalék a fotovoltaikus rendszerek működésének megítéléséhez, hogy Németországban e rendszerek a maximális teljesítményt nem nyáron, hanem áprilisban (április 19-én 13 órakor) adták le, amikor 13 gigawatt termeltek. A freiburgi kutatóintézet által közzétett elemzés diagrammjaiból azonban az is kiolvasható, hogy a napelemes rendszerek március és szeptember között következetesen több áramot termeltek, mint a német kőszén-erőművek.

A Fraunhofer ISE az adatok ismeretében mégis úgy látja, hogy a telepített napelemes és szélenergiás arány még mindig nem optimális Németországban. Ki is számolták, hogy az év végén mintegy 15 GW fotovoltaikus termelőkapacitás hiányzott ehhez.

Németország 2019 évi nettó villamosenergia-termelése - energiaforrások szerinti bontásban (Forrás: Fraunhofer ISE)

Bár Németországban jelentős méretű vízierőművi termelőpotenciál növekedés évek óta nincs, statisztikailag a legnagyobb százalékos ugrást mégis a vízenergia mutatta be 2019-ben. Ám ez is csupán 19,2 terawattórával járult hozzá az összképhez, miközben a "stagnáló" biomassza 44 TWh részesedésre volt képes a 237 TWh méretű zöldenergiás összesített eredményben. Ez utóbbi adat egyébként azt mutatja, hogy Németországban 7 százalékkal több áramot termeltek a megújulók, mint egy évvel korábban.

Az atomerőművek eredménye 71,1 TWh volt, mely kicsit alacsonyabb csak a 2018-as adatnál. Ez azonban jövőre már biztosan nem lesz tartható.

Közeleg a deadline

Németországban végéhez közeledik a nukleáris energiatermelés kora, az Energiafordulat részeként 2022 végére az összes atomerőművi blokkot leállítják az országban. Baden-Württemberg déli részén a Philippsburg erőmű az egyetlen nukleáris létesítmény. Az üzemeltetők kedden láttak hozzá, hogy végleg bezárják a létesítményt. A Neckarwestheim 2, vagyis az erőmű 2. blokkja 35 éven át dolgozott a hálózatra, korábban a tartomány energiaszükségletének 6 százalékát biztosította. Az első blokkot még 2011-ben lekapcsolták, jól lehet, az eredetileg 2011-re és 2017-re tervezett leállásokat 2026-ra és 2032-re is módosították - de ez még a Fukusimában bekövetkezett nukleáris katasztrófa előtt volt. A japán erőműben történtek miatt azonban az üzemeltető EnBW-t a német kormány arra utasította, hogy függessze fel az 1. blokk termelését. Az eredetileg 3 hónaposra tervezett moratórium végén azonban a blokk újraindítását nem engedélyezték.
A most leállított nehézvizes reaktort 1989 januárjában kapcsolták rá a hálózatra, így tehát fiatalabb bármelyik paksi blokknál, 1392 MW-os nettó teljesítményre volt képes. A Neckarwestheim 2 leállításával mindössze öt atomreaktor maradt működésben Németországban. A Brokdorf (1410 MW), az Emsland (1335 MW), a Grohnde (1360 MW), a Gundremmingen C (1288 MW) és az Isar 2 (1410MW) lekapcsolásának előkészítése a tervek szerint halad, így három év múlva az egész nukleáris szegmens eltűnik majd az energiamixből.
Az atomerőművek bezárását követően azonban még évtizedekig marad teendő - ami temérdek pénzbe fog kerülni: az épületek és rendszerek lebontása jelentős mennyiségű, biztonságos elhelyezést igénylő radioaktív anyagot "termel" majd.

Németországban a szén- és gázerőművek tavaly összesen 207 terawattórát termeltek. Előbbiek érdekessége, hogy a nettó villamosenergia-termelésük 22,3 százalékkal csökkent 2018-hoz képest, és a 102,2 TWh most már csak 19,7 százalékos részarányt biztosít számukra. A feketeszén esése ennél is nagyobb mértékű, 32,8 százalékos volt, és a megmaradt 9,4 százalékos részarány már alig több mint amire a napelemes potenciálok képesek voltak.

A széntüzelésű erőművek termelésének visszaesésén nincs mit csodálkozni azok után, hogy a hambachi erdő körül kialakult helyzetre reagálva a politika is az ágazat ellen fordult, de az adatok e drasztikus változást mégiscsak komplexebb módon igazolták vissza.
Ebből az adattömegből most már tudható, hogy a szénerőművek vesszőfutása 2019-ben nem csak a politikai döntések miatt történt, de az is, hogy a zuhanásuk több tényezőnek köszönhetően is felgyorsult. Egyrészt amiatt, hogy a szélturbinák termelése nagymértékben nőtt, így azok egyre inkább kiszorították a termelésből a régi szereplőket. Másrészt amiatt, mert a szén-dioxid-kibocsátás tanúsítási ára drámai módon megemelkedett. A jelző nem túlzás: ami az előző évben még 15,79 euró volt, az 2019-ben 24,80 euróra drágult.

Látkép a Schkopau-i szénerőművel (Németország)
Kép: Getty Images

Mindez azzal kiegészítve válik igazán vészjóslóvá, hogy ezzel egyidőben a megújuló energiaforrásokból termelt áram átlagos ára a tőzsdén mintegy 15 százalékkal 36,64 euró / MWh értékre esett. Ezek a tényezők mind abba az irányba hatottak, hogy szűkült a széntüzelésű erőművek mozgástere - különösen a lignittüzelésű erőművekre lett igaz év végére, hogy már nem tudnak nyereségesen működni. (Ebből is látható, hogy a Mátrai Erőmű vesszőfutása nem elszigetelt eset; az már más kérdés, hogy Németországban szóba se kerülhet olyanfajta "megoldás", mint amit a magyar kormány karácsony előtt bejelentett.)

Az is a szén ellen dolgozott Németországban, hogy 2019-ben hirtelen estek a gázárak. Ez vonzóvá tette a gáztüzelésű erőművek üzemeltetését; pláne, hogy e technológia egységre számoltan jó, ha egyharmadnyi szén-dioxid kvóta felárra kényszerített, mint a szén. A gázalapú áramtermelés kilőtt: a nettó villamosenergia-termelésüket egy év alatt sikerült 21,4 százalékkal növelniük, és a rendszerbe több mint 54 TWh áramot tölteniük.

Ami az export-import alakulását illeti, a Fraunhofer kutatói szerint érdekes változás történt e területen is. Az exportált árammennyiség 48 TWh-ról 30-ra csökkent, a legnagyobb vásárlók (Ausztria - 11,7 TWh; Lengyelország - 10TWh; Svájc - 6,5 TWh) mind-mind kevesebb villamos energiára tartottak tavaly igényt. A átlagos exportált teljesítmény 3,4 GW volt. Ez nem egészen három atomerőművi blokk teljesítményének felel meg. Az import (11,9 TWh) zöme viszont továbbra is Franciaországból érkezett Németországba. Ám ezt - azzal a közkeletű vélekedéssel ellentétben, miszerint a francia atomerőművek áramával stabilizálják a németek a saját rendszerüket - a németek nem saját felhasználásra vették, tavaly is leginkább a szomszédos országokba továbbították az így szerzett mennyiségeket.