A japán Toyota City-nél tesztelni kezdték azt az új típusú napelemes töltési technológiát, melytől remélik: magasabb szintre emeleheti az energiatermelésre is képes járművek gyártását. A Sun Prius a hírek szerint képes töltőkútra csatlakozás nélkül, a saját maga által munkára fogott napenergiából akár 56 km megtételére is, ami akár azt is jelentheti - a csak kis távolságra használt jármű esetén -, hogy el lehet felejteni a konnektorokat. Az új modell azonban elsősorban egy bemutató autó, ráadásul nem is a legelső ebben a kategóriában.

A Toyota 2017 februárjában dobta piacra az első olyan eletromos autó modellt, melynek tetejébe egy kis, 180 wattos napelempanelt építettek be. A tetőtéri minierőmű egy picike, 3,7 voltos (24Ah) lítium-ion kiegészítő akkumulátort töltött a kocsiban, ami legfeljebb 6,1 kilométer távolság megtételéhez elegendő energiát tudott biztosítani az autó számára.

A japán autógyártó most visszatért ehhez a koncepcióhoz, és máris tesztelni kezdett egy fejlesztést. Az új generációs technológiájú Sun Prius lehet a kövektező lépcsőfok a napelemes autózás evolúciójában, mivel a Toyota, a Sharp és az Új Energia- és Ipari Technológiai Fejlesztési Szervezet (NEDO) együttműködéséből született jármű már a mindennapi közlekedésben is értelmezhető paraméterek teljesítésének határáig jutott. A legnagyobb előrelépést egy új fejlesztésű, 34 százalékos konverziós hatékonyságra képes cellatechnológia jelenti. A Toyota két partnere álal még 2016-ban kifejlesztett cellák tripla felületű, indium-gallium-foszfidot (InGaP), a gallium-arzenidet (GaAs) és az indium-gallium-arzenidet (InGaAs) energiafelvevő "sejtet" fognak munkára, így jóval gyorsabban és nagyobb hatásfokkal dolgoznak, mint a korábbi (20 százalék körüli konverziós hatékonysággal dolgozó) panelgenerációk.

Az első napelemes Priusoknak ráadásul csak a tetejét borították be napelem panelekkel - a frissített verzióval viszont a japánok megtalálták a módját annak is, miként lehet a tetőt, a motorháztetőt és a csomagtérfedelet is a magas hatékonyságú cellákkal beborítani. Ennek eredményeként több mint 860 wattosra nőtt az autó saját energiatermelő kapacitása, ráadásul azt is sikerült megoldani, hogy már ne csak álló helyzetben lehessen a (pót)akkumulátort tölteni.

Kép: Toyota

A gyártó azt tervezi, hogy több tesztelési helyszínen is kipróbálja a Sun Priust, hogy minél valósághűbb adatokhoz jusson a használhatóságot illetően. De a sikerességgel szembeni elvárása elsősorban nem a piaci értékesítésre vonatkozik, hanem a technológiai fejlődésre. Mint közleményükben írták: a Toyota célja az, hogy ismét hozzáadhasson valamit egy új napelemes közlekedési akkumulátor-piac kialakításához, "mellyel új, a korábbinál jobb megoldásokat találjon az energia- és környezetvédelmi kérdésekre".