A Financial Timesban online kiadásának beyondbrics rovatában megjelent írásában a szakember azt fejtegeti: ma már nem a kommunizmus újjáéledése fenyegeti a szovjet kísérlet romjaiból sikeresen felépült nyitott, plurális, piacorientált térségi társadalmakat, hanem elsősorban a populista autoriter jobboldal, amely illiberális Európát akar, zárt határokkal és zárt elmékkel.

A szerző szerint ennek a folyamatnak a zászlóvivője az Orbán Viktor vezette magyar kormány, amely hatalomra jutása óta aláásta a bírói függetlenséget, korlátok közé szorította a médiaszabadságot, és nyíltan deklarálta azt a szándékát, hogy az Oroszországhoz és Kínához hasonló országok autoriter gyakorlatát akarja másolni.

Több száz olyan törvény született, amely a végrehajtói ellenőrzést erősíti, eltávolítva a kormány hatalmi jogköreinek fékjeit - írta, hozzátéve: Orbán Viktor emellett idegengyűlöletet, bevándorlóellenes hangulatot szít, hogy manipulálhassa a migránsválság okozta lakossági nyugtalanságot.

A szerző szerint Magyarországon olyan mértékű visszalépés történt, hogy ha az ország ma kérné felvételét az Európai Unióba, kétségtelenül elutasítanák, azzal az indokkal, hogy a koppenhágai feltételrendszerben felsorolt alapvető demokratikus normákat sem teljesíti.