Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) két éve vette napirendre a kérdést, miszerint Németország az eddig fizetett jóvátételen felül további összeggel tartozik Lengyelországnak a második világháborúban okozott anyagi károkért és emberi szenvedésért. Mateusz Morawiecki miniszterelnök a háború kirobbanásának 80. évfordulójára rendezett megemlékezésen felmelegítette az ügyet - írta a Business Insider Polska.

Emlékezni kell az áldozatokra, mert belőlük született a mai Lengyelország, beszélni kell a veszteségekről, követelni az igazságot és a bűnhődést - mondta a Westerplattén rendezett eseményen. A PiS álláspontja szerint az anyagi veszteségek több tízszeresét teszik ki annak, amit a háború után kaptak lengyelek.

Morawiecki elmondása szerint pontosan kiszámították, mennyit követelnek, de nem árulta el a konkrét összeget. Arra a felvetésre válaszolva, hogy Varsó 1953-ban az addig kapott kártérítés fejében lemondott a továbbiakról azt felelte: ezt nem tekintik irányadónak, ugyanis az a megállapodás a szocialista lengyel állam és az NDK között jött létre.

A Westdeutsche Allgemeine Zeitung német lap szerint a lengyelek 850 milliárd dollár (mai árfolyamon a magyar GDP több mint ötszöröse) veszteséget szenvedtek el, de van olyan számítás is, amely szerint a veszteségek a több ezer milliárd dollárt is elérhették. A Die Welt szerint e kérdés felmelegítése a PiS hazai belpolitikai érdekeit szolgálja, a kormánypárt németellenes hangulatkeltéssel saját népszerűségét óhajtja növelni.