Aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország "kénytelen reagálni" ezekre az eseményekre - mondta a tárcavezető. Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és a Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Szergej Sojgu nem ismertette ezek létszámát, csupán annyit mondott, hogy a csapatok "kijelölt feladatot hajtanak végre", és a légierő gépei az államhatár közelében végeznek repülést.

Az orosz védelmi miniszter részletesen beszámolt arról, hogy adataik szerint "a délkelet-ukrajnai békés lakosság elleni műveletben automata fegyverekkel felszerelt ukrán csapatok vesznek részt, amelyeknek az összlétszáma több mint 11 ezer fő. A fegyveresek 160 harckocsival, 230 tengerészgyalogsági harcjárművel és páncélozott szállító eszközzel, valamint legalább 150 ágyúval, páncéltörővel, valamint nagy számú légierővel vonultak be."

Sojgu azt állította, hogy "a békés délkelet-ukrajnai állampolgárok ellen a Nemzeti Gárda egységei, valamint a Jobboldali Szektor szélsőségesei lépnek fel". Arról is beszélt, hogy elkezdődött a Donbassz nevű zászlóalj felállítása, és a hatalom az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a belügyminisztérium egységeit is Luhanszkba, illetve Donyeckbe dobta át.

Ezzel szemben a délkelet-ukrajnai önvédelmi egységek nem sokkal több mint 2 ezer embert számlálnak, és körülbelül 100 automata fegyverrel rendelkeznek, amelyeket alapvetően a járási rendőrségektől és az ukrán biztonsági szolgálattól zsákmányoltak - mondta. "Az erőviszonyok láthatóan nem kiegyenlítettek. (...) Ha ezt a háborús gépezetet ma nem állítjuk le, akkor nagyon sok halott és sebesült lesz" - hangsúlyozta Sojgu, és közölte, a Lengyelország és a balti államok területére bejelentett NATO-hadgyakorlat "nem járul hozzá az Ukrajna körüli helyzet rendezéséhez".

A védelmi miniszter közlése szerint Oroszország és Ukrajna határán "több, katonai manőverre képes diverziós csoport tevékenykedik".

Időközben kijevi sajtójelentések szerint az ukrán biztonsági erők leállították a Donyeck megyei Szlovjanszk városában a terrorellenes műveletet, miután az orosz csapatok hadgyakorlatba kezdtek az Ukrajnával határos területeken.