Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hadházy Ákos Facebook-posztjában kanadai adatokkal hasonlította össze a magyar beszerzésről tudható, meglehetősen hiányos információkat. A magyar Külügyminisztérium ugyanis nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mennyi lélegeztetőgépet szereztek be, milyen áron és azok milyen típusúak voltak.

A posztjában azt írja: Kanada 1,147 milliárd kanadai dollárért, azaz körülbelül 265 milliárd forintért vásárolt összesen 59 ezer lélegeztetőgépet, szemben a magyar 350 milliárd forintos összkiadással és 16 500 darab lélegeztetőgéppel. Ez azt jelenti, hogy Kanada készülékenként körülbelül 6,6 millió forintnak megfelelő összeget költött, míg Magyarország 21 millió forintot.

Hadházy megjegyzi, hogy mindezt úgy, hogy Kanada egy 37,8 millió fős ország, szemben a 9,8 millió fős lakosságú Magyarországgal. Ezek alapján Kanada 10 millió lakosra számolva rendelt 10 ezer készüléket, míg Magyarország 16 500-at.

A független képviselő hozzáteszi, hogy a gépek nagy része ráadásul kanadai vagy egyéb nyugati készülék, kínai csak jóval kevesebb, míg Magyarország kizárólag kínai készülékeket vásárolt, nem beszélve arról, hogy a beszerzést komoly szervezetek, cégek és szaktekintélyek végezték, míg Magyarországon fürkészeknek és portyázóknak nevezett, többnyire semmiből létrehozott kamu cégek.

Hadházy ezek alapján úgy véli: "egyértelműen látszik, hogy a kormány hazudik, amikor azzal magyarázza a többszörös túlárazást, hogy nagy mennyiségben kellett vásárolni és a tavaszi árak ilyen magasak voltak." A politikus szerint a kanadai példa azt is mutatja, hogy a nagy mennyiség sem indokolta a horribilis túlárazást.

A képviselő továbbá hozzáteszi, hogy a kanadai kormányt is sokan kritizálják azért, hogy túl sok készüléket rendelt. "A kritikusok szerint a magyarnál sokkal jobb kanadai egészségügyben sincs elegendő személyzet ennyi gép kiszolgálására. Azonban a magyar kormány ezen is bőven túltesz, lakosságarányosan több mint másfélszer annyit lélegeztetőgépet vett, háromszoros egységáron, mint a sokkal gazdagabb Kanada. Erre az őrültségre és gazemberségre egyszerűen nincs magyarázat. Ez bűncselekmény" - fogalmaz a képviselő.

Hadházy megjegyzi, hogy a "lélegeztetőgép-panama nagyságrendekben előzi a legtöbb gigantikus lopást (a négyes metrót is), de nem csak az összeg miatt az egyik legsúlyosabb korrupciós ügy, hanem a témája szerint is".

Az USA is olcsóbban vett gépeket

Korábban arról is írtunk, hogy még az Egyesült Államok is jóval olcsóbban jutott 140 ezer géphez, mint a magyar kormány. Az Egyesült Államok kormánya csaknem 3 milliárd dollárért vásárolt 140 ezer lélegeztetőgépeket, vagyis a 890 milliárd forintnyi teljes kiadással a gépek darabját 6,35 millió forintos átlagáron sikerült megvásárolni. Az amerikai sztori annyiban hasonlít a magyarhoz, hogy a gépek egy részét alkalmatlannak tartották a covidos betegek ellátására.