Jön a tisztán elektromos Audi - jelentette be a héten a magyar forgalmazó,. Porsche Hungária. A SUV-ok kategóriájába tartozó modell a gyári adatok szerint 400 kilométer megtételére lesz képes.

A 4,9 méter hosszú, több mint 1,9 méter széles és 1,6 méter magas ötszemélyes autó csomagtere 660 literes. Álló helyzetből kevesebb, mint hat másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 200 km/h. Egy sor újdonságot felsorol az új Audiról szóló gyári beharangozó, például azt, hogy az elemes Audi rendelhető lesz visszapillantó tükrök nélkül, ezt virtuális "tükrökkel" azaz kamerákkal oldják meg.

Jönnek az áramkutak

A villanyautók egyik hátránya a hatótávolság, a másik a magas ár, valamint az áramkutak hiánya. Ezen  a téren is tesznek lépéseket az európai gyártók az új Audiról szóló tájékoztatás szerint. A Volkswagen-csoport Audi és Porsche márkáival, valamint a BMW Group, a Daimler AG és a Ford Motor Company közösen szorgalmazza a nagyteljesítményű töltőállomások telepítését. A tervek szerint 2018 végén Európa-szerte 200 darab, 2020-ban pedig már minimum 400 nagyteljesítményű áramkút lesz a hálózatban. A gyártók közös hálózatépítés mellett egyénileg is hoznak létre töltőállomásokat, így azok száma folyamatosan növekszik majd.

A prémiumkategóriában érdekelt német márkák közül nemcsak az Audi, a BMW és a Mercedes is komoly fejlesztésekkel igyekszik az elektromosautó-palettáját szélesíteni, hogy versenyben legyenek az amerikai Teslával. Szeptember elején volt például  a Mercedes EQC nevű modell világpremierje, amely a gyártó újonnan létrehozott elektromos márkájának az első darabja. Az Audihoz hasonlóan a Mercedes is egy SUV-val nyitott. (Erről itt olvashat részletesen.)

Címlapkép: Az új elektromos Audi - Forrás: Porsche Hungaria