Majdnem nekiütközött egy hatalmas tengerjáró hajó a velencei kikötőnek. A háromszáz méter hosszú Costa Deliziosa óriási viharban manőverezett az olasz város partjainál, és már úgy tűnt, hogy a töltésnek csapódik, de végül a tolóhajók segítségével sikerült elkerülnie az ütközést - számolt be az eseményről az Euronews.

Az olaszországi városban egyre komolyabb feszültséget okoznak az ilyen hatalmas turistahajok: a helyiek azt szeretnék, ha kitiltanák őket a velencei vizekről. A süllyedő reneszánsz város állagának sokat ártanak az erős hullámverést okozó járművek, valamint komoly gondot jelentenek a turistatömegek is, akik leszállnak róluk. Már a forgalmasabb időszakokban sorompókkal szabályozzák, hogy mennyi látogató mehet a főbb nevezetességekhez.

A látogatók várható tömegének kezelésére vonatkozó szabályok részei egy olyan intézkedéscsomagnak, amelyet Velence az olasz kormánynak és az ENSZ kulturális, tudományos és nevelésügyi szervezetének, az UNESCO-nak készül beterjeszteni, s amelynek célja "felelősségtudatos, fenntartható turizmus" megteremtése Velencében, a helyiek érdekeinek figyelembevételével

Velencében évek óta tart a vita arról, hogyan lehetne szabályozni a turistaáradatot. A városba naponta akár százezer látogató is érkezik, farsangkor még ennél is több, 130 ezer.

A víziközlekedés pedig az elmúlt időszakban egyre nagyobb gondokat világszerte. A hajózási szabályok mind a folyókon, mind a tengereken nem eléggé szigorú. Péntek este a Fekete-tengeren borult fel egy katamarán, mert több turista volt a fedélzetén a megengedettnél, míg Budapesten a nagy hajóforgalom is kódolt egy olyan balesetet, mint amilyen a május 29-én történt Hableány-Viking Sigyn ütközése volt.