Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

100 ezer euróért küldték a halálba levegőtlen furgonjukban 71, Magyarországon át nyugatra tartó menekültet azok az embercsempészek, akiknek ügyében hozott ítéletet csütörtökön a kecskeméti bíróság. Az első fokú ítélet szerint - számol be az Index a döntésről.

Feltételes szabadságra nem bocsátható egyik elítélt sem. Az elsőrendű vádlottól 94 millió forint vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.

Az ügy előzménye, hogy 2015. augusztus 26-án az osztrák rendőrök egy magyar feliratú furgonra bukkantak az A4-es autópálya mentén, amelyet még Magyarországon vásárolhattak. A raktérbe zsúfolták a 71 menekültet, akiket pénzért csempésztek volna Nyugat-Európába. A halottak között nyolc nő és négy gyerek volt. Még magyar területen járhattak, amikor mindannyian megfulladtak az emberek szállítására alkalmatlan teherautóban.

A perben az ügyészség egy 14 tagú nemzetközi embercsempész bandát vádol embercsempészettel, a tagok libanoni, bolgár, szerb, illetve afgán illetőségűek, utóbbi a csoport vezetője volt. A vádirat szerint összesen 26 bűntett terheli őket, 31 esetben hozzávetőleg 1200 embert juttattak nyugatra - írja az Index, amely részletes cikket közölt az ügyről, amelyet itt olvashat.

A fotó illusztráció, forrása: HO/AFP.