Hány menedékkérő érkezett a németekhez?

Németországban kedden elérte az egymilliót az idén nyilvántartásba vett menedékkérők száma - jelentette be Münchenben a bajor tartományi kormány szociális minisztere.
MTI, 2015. december 8. kedd, 18:41
Fotó: MTI/EPA

Emilia Müller a Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint elmondta, hogy a menedékkérők nyilvántartásába (EASY) január 1-jétől december 8-ig egymillió fő adatait vették fel. Ez az összes előrejelzést felülmúló nagyságú tömeg, és azt mutatja, hogy "minden eddiginél inkább szükségünk van egy felső határra a menekültek befogadásában, mert Németország tartósan nem bírja ezt az áradatot" - mondta a miniszter.

Németország lakossága a legutóbbi, 2014 végéről származó hivatalos adat szerint 81,2 millió fő. Az egymillió menedékkérő 1,23 százalékos növekedést jelent.

A menedékkérők tényleges száma lehet ennél alacsonyabb, mert vannak, akiket többször vettek nyilvántartásba, és vannak olyanok is, akik távoztak az országból - de akár magasabb is lehet, mert vannak, akik még nem kerültek be az EASY regisztrációs rendszerbe.

Megerősítést vár a két nagy befogadó

Nagyon határozottan elutasítjuk a terroristák és a migránsok bármilyen összekeverését - írta nyílt levelében a francia és a német belügyminiszter Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének és Dimitrisz Avramopulosznak, az Európai Unió migrációügyi biztosának. Emiatt a tárcavezetők szerint "egyértelmű, hogy a külső határaink ellenőrzését nagyon gyorsan meg kell erősíteni.

A Frontex ügynökségnek a két miniszter szerint jelentősebb tartalékkal kell rendelkeznie olyan operációs erőkből, amelyek bármikor mobilizálhatók, és rendkívüli körülmények esetén a Frontexnek képesnek kellene lennie arra, hogy kezdeményezze, saját irányítása alatt, az intervenciós csapatok gyors mozgósítását a határokon.

A Frontex határőreinek Párizs és Berlin szerint hozzáférést kell biztosítani az Európai Unió érvényes adatbázisaihoz (az ujjlenyomatok összehasonlítására irányuló Eurodac és az Interpol adataihoz, valamint a nemzeti adatbázisokhoz), és a szerepét ki lehetne bővíteni azzal a lehetőséggel, hogy egy harmadik ország területén is akciókat hajthasson végre, az érintett ország és az Európai Unió beleegyezése mellett.

HOZZÁSZÓLÁSOK