Harcias nyilatkozat az EU-nak címezve Lengyelországból

Lengyelország senki segítségére nem számíthat saját érdeki érvényesítésekor, ha kell, az EU-val szemben is meg kell védenie magát. Lesznek akik akadályozni fogják, hogy a lengyel gazdaság felzárkózzon a nyugat-európai szintre - véli az ország tényleges vezetője.
Barabás Júlia, 2018. február 4. vasárnap, 18:38

A lengyelek a szép szemükért, csak barátságból senkitől nem kapnak semmit, ki kell harcolniuk a pozícióikat, maguknak kell megvédeni az érdekeiket - mondta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Lengyelország tényleges vezetője Gazeta Polska című lapnak adott interjújában, amelyet az onet.pl idéz. (Ez az az újság, amely néhány éve megszervezte a lengyelek magyarországi utaztatását a CÖF békemeneteire - a szerk.)

Arra a kérdésre, hogy veszélyezteti-e Lengyelországot valamilyen intézkedés az EU részéről, a pártelnök közölte, hogy a sötét forgatókönyv szerint érhetik kényelmetlenségek az országot, ám létezik optimista változat is, amely legalább olyan valószínű, mint a pesszimista. Eszerint Lengyelországot semmi sem fenyegeti

Ha valaki belép egy új társaságba, amelyben mindenki megegyezett mindenkivel  a szabályokról és felosztották egymás között a hatásköröket, akkor ellenállással találkozik - fejtegette Kaczynski. Így van ez a mindennapi életben és a nemzetközi politikában is. Vagy kiharcoljuk pozíciónkat, vagy nem lesz pozícióink.

A pártelnök szerint, ha valaki azt hiszi, hogy van valamilyen külső erő vagy eszköz, amely támogatja országát abban, hogy Európa gazdasági perifériájáról előre léphessen, az téved. Amennyiben azt akarjuk, hogy a GDP-nk összehasonlítható legyen a németekével, tudnunk kell, hogy mások ebben akadályozni fognak. Az egyetlen esélyünk ennek a célnak az elérésére - mégpedig belátható időn belül, nem több száz év múlva - az, hogy saját érdekeinket védjük.

A fotó forrása: Getty Images

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.02.07 19:56

@pmksz:
Te írtad:"Gyerekem, te egy liberális állat vagy, ha a lengyel népet a nyugat jóvoltából létrehozottnak mondod."
A "szép" beszéd a sajátod, nyilván ezért is kevered a lengyel népet az országgal.
A lengyel nép helyett Országot kellett volna írnod.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.02.07 19:51

@pmksz:
Miért ki hozta volna létre más? Ugyanazok akik nekünk Trianont. Annyi változott, hogy a szovjetek egy kissé nyugatabbra tolták 45 után.
Nincsen ezen mit szépíteni, ők egy társasjátékban a műanyag figurák voltak.
De maguknak is köszönhetik mint mi magunknak Trianont!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pmksz, 2018.02.07 18:42

@zana: Te írtad, te paraszt, hogy a lengyel államot a Nyugat hozta létre, nem én. Egyébként valóban az vagy, amit írtam. Liberális állat, hogy ilyet írsz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2018.02.05 21:31

@zana:
Nem is tudsz olvasni...
Csak a szimbólumokat érted:
pl: 444 és már tapsikolsz is!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.02.05 20:15

@krix3:

888? Na akkor nem is olvasom tovább....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html