A megbeszélésen Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország elkötelezett a Közel-Keleten szükséget szenvedő közösségek és családok megsegítésében, és szeretne hozzájárulni a háború okozta humanitárius katasztrófa enyhítéséhez. A miniszterelnök Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter, Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára társaságában arról beszélt Michael August Blume, budapesti apostoli nuncius és Giampaolo Silvestri, a kedvezményezett AVSI Alapítvány főtitkárával, hogy Magyarország határozott álláspontja továbbra is az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol baj van.

Szolidaritása jegyében ezért Magyarország kormánya - A Hungary Helps program keretében - 505 millió forint támogatást nyújt a "Nyitott Kórházak" elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezést megvalósító olasz AVSI Alapítvány számára az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia Kórház és a szintén a szír fővárosban lévő Olasz Kórház egyéves működésének biztosítására.

Mario Zenari bíboros a megbeszélésen arról beszélt, hogy a szíriai erőszak elsősorban a kisebbségeket, leginkább a keresztényeket sújtotta, és közülük is a legvédtelenebbek, a nők és a gyermekek szenvedtek a legtöbbet. A lakóházak nagy része megsérült, minden harmadik iskolát leromboltak. A kórházak fele elpusztult vagy használhatatlanná vált. Elmondta, a nemzetközi támogatással a helyi keresztény egyházak által működtetett kórházak nemcsak keresztény betegeket gyógyítanak, a muzulmánok pedig sokszor a kórházban csodálkoznak rá, hogy azoktól kapnak segítséget, akiket hitetleneknek tartanak.

Ezek az egészségügyi központok tehát a megbékélést, társadalmi összetartást is szolgálják - jelentette ki Mario Zenari.

Korábban Magyarország kórházépítést ígért Szíriában, ha a biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik. Akkor 1,5 milliárd forintot költöttek volna erre a célra.