Új fejlemény a Hasogdzsi-ügyben

Az amerikai elnök helyett Mike Pompeo külügyminiszter tájékoztatta az amerikai kongresszust a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró törökországi meggyilkolásával kapcsolatos vizsgálatokról - jelentette be péntek este a külügyminisztérium egyik szóvivője, aki azonban részleteket nem hozott nyilvánosságra a külügyminiszter tájékoztatójából.
Szepesi Anita, 2019. február 9. szombat, 11:56
Fotó: AFP

A kongresszus február 8-áig, péntekig adott határidőt Donald Trumpnak, hogy beterjessze jelentését arról, kit tart felelősnek az amerikai kormányzat Hasogdzsi meggyilkolásáért, és tervez-e a kormány szankciókat bárki ellen.

Péntek délutánig a kongresszus nem kapott erről szóló jelentést a Fehér Háztól, és mint kiderült, Trump helyett a külügyminiszter tájékoztatta a törvényhozókat - írja az MTI.

A CNN hírtelevízió a kormányzat egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét idézve azt közölte: "Az elnök fenntartja magának a jogot, hogy csakis arra alkalmas időben tegyen lépéseket a kongresszusi bizottság kérésére."

A Fehér Ház egy nappal azt követően döntött így, hogy a The New York Times című lap a hírszerzési jelentéseket közvetlenül ismerő amerikai és külföldi forrásokat idézve azt állította: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös 2017-ben azt mondta egyik főtanácsadójának, hogy "golyót eresztene" Hasogdzsiba.

Rijád azt elismerte, hogy a rendszerkritikus újságírót 2018 novemberében előre megfontolt szándékkal, a trónörökös közvetlen környezetében tevékenykedő emberek egy csoportja gyilkolta meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Azt azonban mindig cáfolta, hogy a bűncselekményre Szalmán herceg adott volna parancsot, vagy ő egyáltalán tudott volna a gyilkosságról. A The Washington Post című lap ugyanakkor a Központi Hírszerző Ügynökségre (CIA) hivatkozva arról írt, hogy a trónörökös rendelte el az újságíró megölését.

Csütörtökön az ENSZ különleges jelentéstevője, Agnes Callamard - aki nemzetközi emberi jogi vizsgálatot folytat az ügyben - azt közölte, hogy "a brutális gyilkosságot szaúdi állami tisztviselők tervezték el és hajtották végre". Callamard továbbá megállapította, hogy a szaúdi hatóságok akadályozták a vizsgálatokat.

Adel al-Dzsubeir, aki tavaly decemberig a sivatagi királyság külügyminisztere volt, pénteken Washingtonban Mike Pompeo külügyminiszterrel tárgyalt. Az egyeztetés után tartott sajtóértekezleten Al-Dzsubeir azt állította: nem Szalmán herceg adott utasítást Hasogdzsi meggyilkolására. Kijelentette: azt szeretné, ha az amerikai kongresszus megvárná a szaúdi büntetőeljárás végét.

"Azt tesszük, amit tennünk kell, elismertük a tévedésünket, nyomozást folytatunk, vádat emelünk, felelősségre vonások vannak" - fogalmazott a szaúdi politikus. Úgy vélekedett, hogy az amerikai kongresszusban a Szaúd-Arábiának címzett bírálatokat politikai megfontolások motiválják.

Szaúd-Arábiában január eleje óta tart a gyilkossággal megvádolt tizenegy személy pere, közülük öt emberre a főügyész halálbüntetést kért.

HOZZÁSZÓLÁSOK