Hasogdzsi-ügy: a törökök átvizsgálhatják a szaúdi konzulátust

A hatóságok várhatóan hétfő délután átvizsgálják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután nyomozás folyik az október 2-án rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette az NTV török hírtelevízió török külügyi forrásokra hivatkozva.
Szabó Dániel, 2018. október 15. hétfő, 12:58
Fotó: AFP

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg már október 5-én felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át a főkonzulátust. A török külügyminisztérium egy héttel ezelőtt, október 8-án pedig már egyszer bejelentette, hogy átvizsgálják az épületet, miután a szaúdi hatóságok ténylegesen jóvá is hagyták a házkutatásra vonatkozó török kérést.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő múlt csütörtökön jelentette be, hogy Törökország elfogadta Szaúd-Arábia javaslatát egy közös nyomozócsoport létrehozására az eset kivizsgálásával kapcsolatban.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsinak, csaknem két hete veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, s azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Menyasszonya viszont az épületnél várta, és azt mondja, Dzsamál Hasogdzsi nem hagyta el a főkonzulátust.

Hasogdzsi tavaly hagyta el hazáját, és azóta az Egyesült Államokban élt. Írt egyebek között a The Washington Post című tekintélyes amerikai lapnak is.

A fotó forrása: Jim Watson/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK