Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tüntetők - közöttük ott van az ellenzéki pártok több vezető politikusa is - Varsóban a belváros három különböző pontjában gyűltek össze. A menetek később a varsói Zoliborz negyed felé vettek irányt, ott rendőrségi kordon állította le őket Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a PiS elnöke háza közelében - írja az MTI.

A tömeg azt követeli, hogy az abortusz korlátlanul legyen elérhető, és követelik a kormány leváltását is. Sok vulgáris jelszó hallatszik, a tüntetők petárdákat, jelzőfényeket lőnek ki.

A résztvevők néhány helyen ellentüntetőkkel csaptak össze, a verekedő csoportokat rendőrök választotta el egymástól. Rendőrségi közlés szerint az ellentüntetők soraiból több fociszurkolót vettek őrizetbe. Az abortuszpárti tüntetők több varsói templom mellett vonultak, egyes szentélyeket rendőrség, másokat a nemzeti körök kezdeményezésére szerveződő őrség vette körül. Az őrséget azután állították fel, hogy múlt hét végén a tiltakozók több templomot is megrongáltak, szentmiséket zavartak meg.

Pénteken Andrzej Duda elnök, valamint Mateusz Morawiecki kormányfő a kedélyek csillapítására, a tüntetések felfüggesztésére hívtak fel. Morawiecki ismételten járványügyi érveket hozott fel. Közölte azt is: az egy hete a koronavírus-járvány miatt meghirdetett gyülekezési tilalom ellenére nem akarják feloszlatni a tömeget, mivel "a nagyon fiatal tüntetők életkora miatt ez jelenleg nem lenne a helyes megközelítés". A kormányfő úgy látta: párbeszédet kellene elkezdeni az elnök aznap benyújtott törvénymódosító javaslata alapján.

Andrzej Duda pénteken benyújtotta a parlamentbe az eddigi abortusztilalom alóli kivételeken pontosító tervezetét, mely lehetővé tenné a terhességmegszakítást, ha a magzatnak az élettel összeférhetetlen károsodását valószínűsítik, de védené az abortusztól a Down-szindrómás gyermekeket.

Rafal Trzaskowski ellenzéki varsói főpolgármester a tüntetésen rögzített videóüzenetében támogatását fejezte ki a tiltakozók iránt. Úgy vélekedett: a párbeszéd előfeltétele a múlt heti alkotmánybírósági döntés visszavonása. A varsói főpolgármesteri hivatal kezdeményezésére a főváros egyik jelképeként tartott, sztálini időkben épített Kultúrpalota homlokzatára a jelenlegi tüntetések jelképét, a vörös villámot vetítették.