Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Egyre közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor már minden határzárat, korlátozást és ellenőrzést beszüntethetünk a belső határokon. Az Európai Tanács csütörtöki ülésén beterjesztem azt a javaslatot, amely szerint a tagállamoknak, amilyen gyorsan csak lehet, meg kell szüntetni az ellenőrzéseket a belső határokon. Ennek dátuma június vége lehet" - idézi az Euronews az EU belügyi biztosának, Ylva Johanssonnak csütörtöki bejelentését.

A javaslata csak a belső határokra vonatkozik, a külső határok esetileg lesznek rendezve. Erről egyeztetett Rómában az olasz és a francia külügyminiszter, mielőtt az EU belügyminiszterei elé terjesztenék javaslatukat a pénteki virtuális konferencián. Ebben közös stratégiát akar Johansson is, aki szerint a rendezést viszont nem lehet sokáig húzni, ugyanis az idegenforgalmi szektor felől nagy a nyomás, a minél gyorsabb nyitásra. Ugyanakkor számolni akarnak a veszélyekkel is.

A határnyitás egyelőre a tagállamok közötti megállapodások szerint történik. Magyarország esetében például változó, hogy a szomszédaival milyen ütemben engednek egymás felé. Péntektől például szabaddá válik az utazás Csehország felé, de Szlovákiában továbbra is csak 48 órát lehetnek a magyarok és viszont itthon a szlovákok.