Hazatérne több szökött orosz üzletember

A Kreml a bűnüldöző szervekkel közösen fogja mérlegelni annak a 16, az orosz igazságszolgáltatás elől Nagy-Britanniába menekült üzletembernek az ügyét, akik jelezték, hogy hajlandók lennének hazatérni - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. február 7. szerda, 16:29
Fotó: Shutterstock

A hazavágyó üzletemberek listáját Borisz Tyitov üzleti ombudsman, a Növekedés Pártjának elnökjelölt-aspiránsa hozta el Londonból és adta át a múlt hét végén Vlagyimir Putyin elnöknek. Tyitov szerint az érintettek elleni büntetőeljárást felül lehetne vizsgálni. Az ombudsman korábban közölte: eljár annak érdekében, hogy azoknak az üzletembereknek a nevét, akiknek bűnössége nem bizonyított, töröljék az Interpol körözési listájáról.

A lista kedden került az elnöki hivatalhoz. A 16 üzletember ügyeit aligha fogják azonos módon kezelni, mert mindegyikük esete egyedi. Meglátása szerint a munkához időre lesz szükség.

Tyitov arról számolt be, hogy az az érintettek némelyike már 20 éve emigrált. A vállalkozók folyamodványaikat 80 oldalon fejtették ki, rámutatva, hogy kényszerből hagyták el Oroszországot és visszatérve bekapcsolódnának a gazdaság fejlesztésébe. Kérték az ellenük indított büntetőeljárások jogszerűségének felülvizsgálatát, emellett hazatérésüket kárpótláshoz és jogi garanciákhoz kötötték.

A hazatérés lehetőségét Alekszej Smatko (Penza), Jevgenyij Petrov (Komszomolszk-na-Amure), Azamat Kuldigusev (Ufa), Szergej Kapcsuk (Jekatyerinburg), G. Trefilova, Jevgenyij Rizsov, Viktor Lamas, Alekszej Bazsanov (Moszkva), Alekszandr Gyelisz, Pavel Vlaszjuk, Alekszandr Bajgusev (Nyizsnyij Novgorod), Andrej Kakovkin (Rosztov-na-Donu), Konsztantin Gyulgerov (Nyizsnyevartovszk), Vlagyimir Zjuzin (Szentpétervár), Vaszilij Gyakun (Omszk) és Leonyid Kurajev (Kaluga megye) kérte.

A kép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK