Hétheti mélyponton zárt Japán

A vártnál kedvezőbb kínai makroadatoknak köszönhetően szárnyalnak a kínai piacok, melyek közül a Shanghai Composite 2,5 százalékkal került feljebb.
NAPI, portfolio.hu, 2010. november 1. hétfő, 09:15

A többi piac közül az ausztrál S&P ASX 200 0,8, a dél-koreai Kospi 1,7 százalékos emelkedéssel zárt, míg a japán piac újra lemaradó státuszát hozta, így 0,5 százalékot veszített az értékéből, amelynek következtében hétheti mélyponton zárt.

Ebben elsősorban a jen erősödése játszott szerepet a dollárhoz képest, ami miatt jelentősen gyengültek az exportra termelő cégek részvényárai. Árcsökkentő tényező volt továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti bejelentése előtti bizonytalanság. Piaci várakozások szerint a Fed új állampapír-vásárlási programot jelent be a gazdaság élénkítésére.

Technikailag a japán Nikkei továbbra is rossz teljesítményéhez az is hozzájárul a portfoilio.hu szerint, hogy az index pénteken letörte a nagyon fontos 9300 pontos szintjét, melyet az 50 napos mozgóátlag fémjelzett.

HOZZÁSZÓLÁSOK