Négy pillérre épülő gazdasági és pénzügyi unió tervét fogja a hét végi uniós csúcsértekezlet résztvevői elé terjeszteni az EU vezérkara - tudta meg a tanácskozás 10-15 oldalas határozatának előkészítésében egy hónapja részt vevő két tisztviselőtől a Reuters. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság, Herman Van Rompuy, az Európa Tanács és Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, illetve Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője javaslatot tesz a bankunióhoz vezető lépések megtételére, az eurótagországok fiskális politikájának erősebb integrációja, a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére és arra, hogyan biztosítsák az európai döntéshozatal demokratikus legitimációját, miközben a tagországok a korábbinál többet adnak fel szuverenitásukból.

A legfontosabb, viszonylag részletesen kidolgozott rész a bankok integrálásáról szól, mert az európai vezetők el kívánják vágni a köteléket az adósságválsággal küszködő államok és részben emiatt rossz hitelek alatt nyögő pénzintézeteik között. Ezen a téren szerintük egy éven belül jelentős előrelépést lehetne elérni, míg a német kormány kívánságlistájának élén szereplő fiskális unió többéves projekt, ami ráadásul az európai alapszerződés macerás módosítását is igényli.

Elkapni a bankok grabancát

A bankunió részeként a dokumentum szükségét látja a közös európai felügyeleti hatóság, betétbiztosítási rendszer és bankkonszolidációs alap felállításának. Az első elem legvalószínűbb megoldása az lehet, hogy az ECB jogot kap a legnagyobb, határokon átívelő tevékenységet folytató pénzintézetek felügyeletére, míg az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) végezheti a napi szintű ellenőrzési munkát.

A betétbiztosítás egyesesítése a tagországok egyedi rendszereinek megerősítését és integrációját jelentené, úgy, hogy a nemzeti megoldásokat európai szintű elemekkel bővítenék. Az európai szinten működő bankkonszolidációs alapot - amely a bajban lévő pénzintézetek rendbe tételére jönne létre - a pénzintézeti szektorra kivetett közteherből, például tranzakciós adóból finanszíroznák.

Bevinni a kockázatot a közösbe

A dokumentum szerzői szükségét látnák a pénzintézetek kockázatvállalása azonnali és tartós megosztásának, mert enélkül aligha lehet enyhíteni a bankokra nehezedő nyomást. Ebből valószínűleg az a javaslat következik, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) fel kellene hatalmazni a pénzintézetek közvetlen hitelezésére, ahelyett, hogy csak az eurózóna tagállamainak nyújthatnak forrásokat (amelyeket azok bankjaik feltőkésítésére is felhasználhatnak).

A dokumentumot ismerő informátorok szerint ezek az elképzelések végrehajthatók az európai alapszerződés változtatása nélkül, viszonylag gyorsan. Lehet, hogy egy évre lenne szükség az első konkrét lépések megtételéhez, de ha a csúcsértekezlet zöld utat ad a változtatásoknak, az nyugtatóként hathat a piacokra és lehetővé teheti, hogy a javaslattevők hozzákezdjenek a részletek kidolgozásához, beleértve ebbe a határidők megszabását is.

Kilapátolni az adósságokat egy alapba

A fiskális unió irányába tett lépésekkel kapcsolatban a dokumentum szerzői úgy vélik, hogy többre van szükség, mint ami az ezt indítványozó - a 27 tagország közül 25 által támogatott - kezdeményezésben szerepel. Az úgynevezett törlesztési alap létrehozása sürgős, nem lehet vele várni a fiskális unió elmélyüléséig. Ezt az alapot a német gazdaságkutató intézetek vezetői javasolták, lényege, hogy a bajban lévő országok adóssága egy részének visszafizetésre harminc évig közös garanciát vállalna az eurózóna, cserében az tagállamoknak komoly reformokat kellene végrehajtaniuk.

A határozattervezet mindezek mellett foglalkozik az európai munkaerő-mobilitás erősítésével, a gazdaság versenyképességének javításával, elemzik az adórendszerek közelítésének lehetőségeit, például a vállalati nyereségadó alapjának egységesítését és az európai szintű tranzakciós adó bevezetését. A csúcsértekezlet várhatóan nem hoz konkrét döntéseket, de egy ilyen tartalmú határozat lendületbe hozhatná a döntéshozatalt az októberi és várhatóan egy további, decemberi csúcs előtt.