Hetven év óta ez az első koronázás. Vadzsiralongkorn 2016-ban lépett a trónra, apja, az 1946-tól hét évtizeden át uralkodó, köztiszteletnek örvendő Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) halála után. Az új király azonban akkor időt kért arra, hogy gyászolhasson, ezért csak most koronázták meg - írta az MTI alapján az ATV.hu.

X. Ráma maga helyezte fejére a 7,3 kilogramm súlyú koronát, mert a hagyományok szerint ezt az uralkodón kívül más nem teheti meg, illetve mert nem érinthetik meg a király fejét, illetve nem szentségteleníthetik meg a koronát.

A háromnapos szertartásra mintegy 31 millió dollárt költenek. A szertartás egyvelege a buddhista és hindu rítusoknak: összhangban van a thaiföldi buddhista hagyományokkal, de azzal is, hogy a király Visnunak, a hinduizmusban az isteni hármasság egyik alakjának reinkarnációja.

Az új király kegyelemben részesített országszerte ötvenezer rabot, köztük egy felségsértéssel vádolt diákot.