Az idő előtti halálokok között Európában a legtöbb, évi 420 ezer a levegő szennyezettségére vezethető vissza. A tíz legszennyezettebb levegőjű uniós város közül pedig hat lengyel: Krakkó, Nowy Sacz, Gliwice, Zabrze, Sosnowiec és Katowice. Ezek azok, ahol a legtöbb napon a levegő szennyezettsége meghaladja a megengedett normát, például a krakkóiak az év öt hónapjában ezt lélegzik be.

A közhiedelemmel ellentétben ebben nem az ipar vagy a szénnel fűtött erőművek a fő bűnösek, hanem a családok. A krakkói környezetgazdálkodási intézet legújabb kutatása szerint az ország mintegy 5 millió családi házából közel 3,5 milliót elavult kazánokkal, kályhákkal fűtenek, amelyekben minden éghetőt bedobnak, a szemetet is, így általános a mérgező fekete füstöt okádó kémények látványa. A krakkói városatyák ez ellen úgy próbáltak fellépni, hogy betiltották a lakások szénnel fűtését, azonban rendeletüket az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek és érvénytelennek nyilvánította.

A szakértők szerint ezt a helyzetet tiltással és büntetéssel nem lehet megoldani, különösen mivel a káros fűtési módot leginkább a legszegényebbek használják, akiknek nincs módjuk ezen változtatni. Az egyetlen kiút, hogy a kormány támogassa az épületek hőszigetelését és fűtésrendszerének korszerűsítését. Ugyan egy ilyen program már 15 éve működik, de csak 20 százalékkal támogatja az ezekre a célokra felvett hitelt, és ezt sem kaphatja meg mindenki. Hatékonyságára jellemző, hogy másfél évtized alatt 701 családi ház részesült az állami segítségből - írta a Gazeta Wyborcza.