A Fitch felmérése szerint a befektetési alapkezelők alig 5 százaléka tart az euróövezet jelentős mértékű felbomlásától. A válaszadók 9 százaléka ugyan számít arra, hogy több eurótagállam is törlesztésképtelenné válik, ám az így vélekedők sem várják, hogy ez a valutaunió széteséséhez vezet. Az intézményi kötvénybefektetők 21 százaléka jósolta azt, hogy Görögország és esetleg egy vagy két további tagállam távozik az euróövezetből, 33 százalékuk ugyanakkor azt valószínűsítette, hogy az euróövezet elindul a költségvetési unió felé, további 31 százalék pedig azt, hogy a valutaunió valamilyen más módon, de átevickél a jelenlegi válságon. A Fitch harmadik negyedéves felmérésébe bevont európai kötvényalapok 64 százaléka nem tart az euróövezet teljes szétesésétől.

A hitelminősítő felidézte, hogy az európai kötvénypiac intézményi befektetői közül már az előző hasonló vizsgálat során is igen kevesen - mindössze 4 százaléknyian - számítottak az euróövezet felbomlására. A Fitch Ratings londoni elemzői szerint ez azt jelzi, hogy a befektetők az elmúlt időszak piaci kilengései ellenére hosszú távra tekintenek előre, és bíznak az európai integrációban.

A Fitch - megerősítve korábban is hangoztatott véleményét - maga is annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az euróövezet teljes felbomlása és az euró megszűnése "erősen valószínűtlen", tekintettel egy ilyen fejlemény hatalmas költségeire, valamint az euróövezet melletti erőteljes politikai elkötelezettségre.

A ház elemzői szerint ugyanakkor a szuverén adósságválság súlyossága megmutatta, hogy a valutaunió életképessé tételéhez alapvető reformokra van szükség, amelyeknek a mélyebb költségvetési, pénzügyi és politikai unió megteremtésére kell összpontosítaniuk. A cég közgazdászai keddi londoni elemzésükben közölték: az euróövezet fennmaradását valószínűsítő alapeseti forgatókönyvük arra a feltételezésre alapul, hogy a valutauniós döntéshozók megteszik a szükséges további intézkedéseket. Úgy vélik, várhatóan e lépések között lesz a tagállamok költségvetési szuverenitásának valamelyes mértékű felhígítása, valamint az euróövezeti szintű pénzügyi felügyeleti és beavatkozási jogkörök erősítése.

A Fitch nemrégiben elvégzett egy külön szimulációs modellszámítást is a görög eurótagság esetleges megszűnésének hatásairól. A szimulációs modellek azt mutatták, hogy még a szabályozott körülmények közepette lezajló görög távozás esetén is már az idén 0,6 százalékkal, 2014-re pedig 1,6 százalékkal lenne alacsonyabb az összesített nominális euróövezeti GDP-érték, mint a Fitch alapeseti forgatókönyve esetén, amely nem számol Görögország eurótagságának megszűnésével. A rendezetlen körülmények közepette bekövetkező, "járványos" hatású görög euróövezeti távozás a hitelminősítő számításai szerint már súlyos - a 2008-2009-es pénzügyi válság idején tapasztalttal összemérhető, 3-4 százalékos - visszaesést okozhat a legnagyobb fejlett ipari gazdaságokban.
A Fitch jelenlegi alapeseti előrejelzése az, hogy az euróövezeti gazdaság teljesítménye idén átlagosan 0,4 százalékkal visszaesik, jövőre 0,9 százalékkal, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal növekszik.