A lengyelek vagy egyáltalán nem kezeltetik fogaikat, vagy ha mégis, kénytelenek hitelt felvenni a költségekre - írja a Gazeta Wyborcza. Kilencben százalékuk inkább lemond fogainak kezeltetéséről, mint hogy vállalja annak költségeit. Ez derül ki a Dentysta.eu portál felméréséből.

Noha nem áll módjukban magánorvoshoz menni, a közellátást nagyon ritkán veszik igénybe. Míg a rendszerváltás előtt, 1978-ban az emberek 92 százaléka javíttatta fogait a társadalombiztosítás keretén belül, addig 20 évvel később már csak 60 százalék volt ez az arány, jelenleg alig 28 százalék. Az alapellátás elméletileg ingyenes, de a "további szolgáltatásokért" többet kell fizetni, mint egy magánrendelőkben.

Ezért aztán inkább az utóbbiak szolgáltatásait veszik igénybe, amelyeknél hitelt vehetnek fel. Egy fogtömésért átlagosan 100-180 zlotyt (7500-13 500 forint) kell fizetni, a fogszabályozó már 1500-3500 zlotyba (190-260 ezer forint), a protézis 1500-2500 zlotyba kerül. Az implantátumokról darabja 3000 zlotynál kezdődik. Egy kiadós kezelés akár 80 ezer zlotyba (hatmillió forint) kerülhet.

A hitelfelvételek gyakorisága miatt a legtöbb magánrendelő közvetlenül kapcsolatban áll a kölcsönt folyósító intézménnyel, tehát az ügyet helyben el lehet intézni. Ezt a páciensek 40 százaléka teszi meg. Számos olyan pénzügyi szolgáltató működik, amely az orvosi beavatkozásokhoz kínál kölcsönt.

Irány a szomszéd!

Akik azonban ezt a drága megoldást nem tudják igénybe venni és elég merészek, Ukrajnába vagy Fehéroroszországba elmehetnek rendbe hozatni fogaikat. Míg egy gyökérkezelés a lengyeleknél 300 zloty, ugyanezért a szomszédban csak 25 zlotynak megfelelő összeget kell leperkálni. Az érzéstelenítés hat zlotyba kerül, implantátumot már 1500 zlotyért csinálnak.

Igaz, sokan félnek a rosszabb minőségtől, vagy a határokon a sorban állástól, de egyre több elégedett ügyfél mesél tapasztalatairól. Ukrajnába elsősorban Lengyelország keleti részéről utaznak e célból, de hasonló a helyzet Fehéroroszországgal, amióta vízummentes övezetet alakítottak ki tavaly Gorodnyában. Vízum nélkül, készpénzzel, útlevéllel, biztosítással és tartózkodási engedéllyel öt napot maradhatnak turistaként a beloruszoknál a lengyelek.

Nyugat-Európából nézve persze más a helyzet: a csehek, a magyarok és a bolgárok mellett Lengyelország a brit, az ír, a német, a belga és a dán fogorvosi turisták célpontja. És persze a külföldre szakadt lengyelek is otthon keresik fel a fogászt.

(A nyitókép forrása: Bach Máté, OTP)