A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának közgazdászai közölték: várakozásuk szerint a Fed - miután október végén bejelentette, hogy befejezi gazdaságélénkítő célú eszközvásárlási programját - valamikor a jövő év első felében megkezdi irányadó kamatának emelését a jelenlegi 0-0,25 százalékos célsávról.

A Moody's szerint a feltörekvő gazdaságok kockázati felárait az utóbbi öt évben szűkítette a hozamelőnyt kereső bőséges globális likviditástömeg, amely emellett e gazdaságok külső hitelfelvételének növekedéséhez is vezetett, főleg a vállalati szektorokban.

A Federal Reserve várható kamatszigorítása teremtette új környezetben azonban a feltörekvő gazdaságoknak már növekvő volatilitással kell számolniuk. Ezt a volatilitást nem csupán az amerikai hozamok emelkedése idézheti elő, hanem a potenciálisan szeszélyessé váló tőkeáramlások is, amelyeket a nagy jegybankok eltérő irányú monetáris politikai lépései okozhatnak - áll a Moody's csütörtöki elemzésében.

Az euróövezet sem marad érintetlen

A hitelminősítő szerint ennek a divergens monetáris politikának a következményeit valószínűleg az euróövezet is megszenvedi. Az eurójegybank, amely egyszerre kénytelen szembenézni lefelé ható inflációs nyomással és az euróövezeti gazdaságok gyenge teljesítményével, már bejelentett további enyhítési lépéseket, eszközfedezetű értékpapírok és fedezett kötvények vásárlásának formájában. Ennek mértéke nem ismert, ám az kétségtelen, hogy az euróövezeti monetáris politika a következő néhány évben laza alapállású marad.

Ebben a környezetben az emelkedő amerikai kamatok arra késztethetik a nemzetközi intézményi befektetőket, hogy átsúlyozzák portfolióikat az amerikai adósságtermékek felé. A tőkeáramlási irány fordulata ronthatja valamelyest az euróövezeti szuverén adósok finanszírozási kondícióit is, növelve ezeknek a gazdaságoknak a hitelköltségeit - hangsúlyozzák a Moody's elemzői.

Más nagy londoni házak felhívták a figyelmet arra a kockázatra is, amely a Fed esetleges váratlan időzítésű vagy mértékű monetáris szigorításából hárulna a felzárkózó piacokra. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő erről összeállított legutóbbi tanulmányában közölte: alapeseti várakozása az, hogy a Fed 2015 közepétől kamatemelési ciklusba kezd, és irányadó kamata 2017 végére vagy 2018 elejére 3,75 százalékig emelkedik a jelenlegi 0-0,25 százalékos célsávról.

A Fitch londoni elemzői azonban kidolgoztak egy stresszhelyzeti forgatókönyvet is. E modell alapján az amerikai gazdaságban meglévő negatív kibocsátási rés már 2014 végére bezáródik, és ez 2016-ra 4,5 százalékig hajtja fel az inflációt. Ebben a környezetben a Fed 2015 végéig 3 százalékra, 2016 végéig 5 százalékra kényszerülne felemelni alapkamatát. A tízéves amerikai kincstárjegy hozama 6 százalékra szökne fel.

E forgatókönyv megvalósulása kiugró kockázati prémiumokat eredményezne; a kockázatosnak tartott feltörekvő piaci adósságeszközök felára a tízéves amerikai kincstárjegyhez mérve akár 150 bázisponttal is emelkedhetne - állt a hitelminősítő elemzésében.