Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnökjelöltséghez a küldöttek 1276 voksára volt szükség, Donald Trump ezt perceken belül megszerezte. Az elnök - az előzetes jelzésekkel ellentétben - személyesen is megjelent az észak-karolinai város konferenciaközpontjában, ahol 50 tagállam mintegy 300 delegátusa van jelen. Lelkes tömeg fogadta, amely azt skandálta: "még négy évet!". Trump - mielőtt még a beszédébe belekezdett volna, így fordult híveihez: "ha tényleg meg akarjátok őrjíteni őket (a demokratákat), akkor mondjátok azt, még 12 évig!"

Kötelességemnek éreztem, hogy eljöjjek Charlotte-ba, az Észak-Karolina iránti tiszteletből is" - szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy reméli, erre a választók is emlékeznek majd november 3-án, a választások napján. Elemzők szerint ezzel egyértelműen arra utalt, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden nem volt jelen személyesen a wisconsini Milwaukee-ban a múlt héten tartott elnökjelölt-állító konvenció egyetlen napján sem.

Beszédében Donald Trump hangsúlyozta: "ez országunk történetének legfontosabb választása". Megköszönve a jelölést, felidézett kormányzata eredményei közül néhányat. Kiemelte az új kereskedelmi megállapodásokat, vagy az egészségbiztosítás javítása érdekében tett azon döntést, amellyel rendeleti úton kötelezte a biztosítókat a súlyos betegekkel történő biztosításkötésre is.

"A valaha volt legsikeresebb gazdaságunk volt a világjárvány előtt, s a legjobb foglalkoztatási adataink voltak" - fogalmazott, hozzátéve, hogy kormányzata idején megteremtették az ország energiafüggetlenségét is.

A koronavírus-járványról szólva úgy vélekedett, hogy sok kormányzót "teljesen felkészületlenül" ért a "Kínából érkezett vírus".

Trump kijelentette: az Egyesült Államok soha nem lesz szocialista ország. Kiállt a szabad fegyvervásárlás és fegyvertartás mellett, s arra figyelmeztetett, hogy egy demokrata párti kormányzat adót emelne és gyöngítené a rendőrséget.

Élesen bírálta a demokratákat, akik szerinte a levélszavazás révén "el akarják lopni" a választást. "A Covidot használják fel a választások eredményeinek ellopásához, a Covidot használják fel, hogy megfosszák az embereket, mindenkit, a szabad és tisztességes választásoktól" - fogalmazott. Demokrata párti kihívóját, a több évtizede a kongresszusban politizáló és az előző elnök, Barack Obama kormányzatában nyolc éven keresztül alelnök Joe Bident a politikai establishment reprezentánsaként írta le, aki szerinte radikális lett. Mint mondta: Bidennek például elő kellene terjesztenie, hogy kit javasolna alkotmánybírónak, de ezt a listát "nem tudja" összeállítani, mert "a radikális baloldal azt fogja követelni, hogy szuperradikális baloldali, őrült bírákat küldjön a Legfelsőbb Bíróságba". Az elnök álláspontja szerint Biden esetleges megválasztásával "az amerikai álomnak vége lesz".

A Ronna McDaniel pártelnök által megnyitott konvenció első napján személyesen megjelent Charlotte-ban Mike Pence alelnök is, akit szintén újrajelöltek alelnöknek. Pence a gazdaság járvány előtti állapotának visszaállítását és a rendfenntartó erőknek nyújtandó erőteljes támogatást ígért. "Önök és Isten segítségével újabb négy évre újraválasztjuk Donald Trump elnököt, és Amerikát ismét naggyá tesszük" - mondta az újrajelölt alelnök.